Úgy tartja a mondás, a csehek azért kezdtek el gabonát termelni, hogy sört főzhessenek belőle. Végig nézve az ország történelmét, ebben nagy igazság lehet. 

A sörfőzés, mint sok nedű előállításának terjedése a kora-középkorban kezdődhetett  meg. A cseh kolostorokban már régen hódoltak a gabonaitalnak, amit egy 993-ból származó, a főzést megtiltó okirat is alátámaszt. A sörfőzők azonban szerencsére nem álltak kötélnek és 1073-ban már királyi engedéllyel folytatták a mesterséget. A cseh ital előállítása hamarosan királyi monopólium lett. A sör pedig a középkor üdítőitalává vált. Szinte mindenből készítettek sört, és szinte minden lakomának meg volt a maga párosítása. A leghíresebb cseh főzők Plzeň -ben és Budějovice-ben működtek a Velencei királytól kapott kiváltságokkal. A főzőket pedig az 1 mérföldes szabály védte, mely szerint a műhelyek körül egy 10 kilométeres sugárban tilos volt idegen főzetet mérni. cseh sör.jpg

 A sör olyan kedvelt itallá vált, hogy az 1500-as években már törvényt is hoztak rá, mégpedig a Sörtisztasági törvényt, mely kimondta, hogy az ital elkészítéséhez csak árpa, víz és komló használható. A törvény meghozása után hamarosan megjelentek az első, sörfőzés mesterségét taglaló iratok és hamarosan mérni is tudták az ital szárazanyagtartalmát, a Karel Napoleon Balling által bevezetett Balling-for mérő műszerrel. Ez a mérési eszköz a mai napig használatos.  

A sörfőzés a csehek szenvedélye lett. A XIX. századtól hivatalos iskolák működtek, melyekben az oklevelet megszerző sörfőzők tanultak. Hatalmas iparág lett az alkoholos ital előállítása, az Osztrák-Magyar Monarchia országai pedig kedvelt felvevő piac volt a cseh ital számára. A XIX. században alapították meg a Pilzeni Polgári Sörfőzdét, melyben a csehek szerint legkiválóbb Žatec menti komlót dolgozták fel. A nemzeti kinccsé vált iparág virágzott ezekben az időkben. 

sör2.jpg

A lüktető cseh "sörélet" mélyrepülése a második világháborúval kezdődött meg. A szocialista évek során pedig mindössze 4 sörfőzdét tartottak meg a 341-ből. Az igazi hanyatlást mégis, a tradicionális minőséghez tartozó sörfőzők számára a rendszerváltás utáni időszak jelentette, amikor a sörfőzők giga cégek tulajdonába kerültek, magukkal hozva egy gyorsabb de cseh természeti értéket alig tartalmazó kultúrát. A csehek, azonban nem élhetnek minőségi sör nélkül , így az utóbbi években számos családi vállalkozás alakult a kézműves alkohol elkészítésére, melyet mindenképp ki kell próbálnia annak, aki meglátogatja a színes országot. 

Forrás: praguebeertrip.com

A bejegyzés trackback címe:

https://orangewayshappyways.blog.hu/api/trackback/id/tr76119761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása