Szellemek leptek el egy elhagyatott cseh templomot. A fehér fátyol mögé rejtőző alakok így adták a világ tudtára tiltakozásukat a szent hely elhanyagolása ellen. Szomorúan egymásnak dőlve, a földet bámulva várják, mi lesz a sorsuk... 

Már az építmény története is rémisztő. A Luková faluban található Szent György templom évszázadokon keresztül nyújtott mendéket a hívő lelkeknek, mígnem egy nap szörnyű dolog történt az egész lakosság szeme láttára. 1968-ban a falu épp egy szeretett alakját készültek örök nyugalomra helyezni, amikor a szertartás közepén a fal egyszercsak elkezdett omlani. A lakosság ezt, az épület szerkezeti felépítéséből is adódó jelenséget rossz jelnek vette és szépen lassan elhagyta a helyet. 

szellem1.png

 

 

A Szent György templom a hosszú 40 év alatt  omlásnak indult, így az illetékes szervek úgy döntöttek végleg bezárják. Ezt a tényt azonban a helyi művész, nevesen Jakub Hadrava nem hagyta annyiban és egy ijesztő ámde PR szempontból olyannyira hatásos lépésre szánta el magát, ami aztán meghódította az angol és a világsajtót is. 

szellem3.jpg

Jakub Hadrava a temlpom belső tereibe lefátyolozott arcú kísérteteket állított, akik a hívőkhöz hasonlóan helyezkednek el az épületben. A rémisztő alakok, hol egyedül állnak, hol beszélgetnek, hol pedig a másik vállára hajtott fejjel bámulnak az oltár felé. A szószerint kísérteties installációkat pedig az teszi még ijesztőbbé, hogy az éjszakai kivilágításukat is megoldották. A helyre azóta számtalan turista látogat el Prágából a világ minden tájáról. Annak pedig, aki részese akar lenni az élménynek,  nincs más feladata, mint adományoz néhány eurót az építmény megmentésére. 

szellem2.png

Forrás: Viral Nova, UK Yahoo news 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://orangewayshappyways.blog.hu/api/trackback/id/tr556836703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása