Hopp! Kaptunk egy utaslevelet ;)

Kedves Orangeways! 

Hamarosan 2 hónaposak leszünk a párommal, amit nektek - és a rossz prágai autópályának köszönhetünk. 

Idén áprilisig egy prágai tanfolyamon vettem részt és már alig vártam, hogy újra láthassam a családomat és a barátaimat. A cseh út mellett egy szakítás miatt döntöttem, hogy távol az otthonomtól pár hónap alatt ki tudjam heverni a lelki nehézségeket, így még egy kicsit szomorúan,de mégis nyitott szívvel tudtam nekilátni a hazafele útnak. 

A volt barátom egy 6 éves hosszú kapcsolat után szakított velem egy másik lány miatt, ezért úgy éreztem minden összedőlt körülöttem, mennem kell. Nagyon sokat vaciláltam, vajon jó döntést hozok-e meg és ha meghozom merre menjek, hogyan tartsam fenn most már csak magamat a legköltséghatékonyabban. Prága a viszonylagos közelsége miatt jó választásnak tűnt, hiszen ha valami fontos dolog történt könnyen haza tudtam jutni. 

cseh.jpg

Ahogy korábbi ingázásaim során is, most is busszal terveztem megtenni az utat Budapestig, addigra megszoktam már a cseh autópálya finom szóval élve rezgéseit ( ezt ti is biztos ismeritek ;) ), amik ha nem lennének ilyen rossz állapotban sose találkozom azzal az emberrel, akivel pillanatnyilag le szeretném élni az életem :)

Az utazás napja, ahogy ez már csak lenni szokott egy nagyon esős, felhős nap volt. Nagynehezen összeszedtem a csomagjaimat, bezártam a lakást és leadtam a kulcsot a házi néninek. Elindultam a buszmegálló felé, hogy feltuszkoljam a csomagjaimat a városi buszra, - ami pont az orrom előtt ment el....Még szerencse, hogy fél órával hamarabb tudtam elindulni, különben lekéstem volna a járatot. A járműre várakozva mondanom se kell, hogy nekem jött egy furcsa alak, lefröcskölt egy csomó autó és persze az esernyőm is tönkrement a széltől. Ott álltam ázott hajjal, rengeteg csomaggal és nagyon féltem, mi lehet még velem.

cseh3.jpg

A buszt természetesen az indulás pillanatában kaptam el, és csak a sofőr jóindulatán múlott, hogy még nem hajtott el. Gyorsan betettem a csomagokat és leültem, betettem a fülhallgatót a fülembe, magamra húztam a kapucnimat, hogy senkise zavarjon és kifele bámultam az egyre távozó városra. Szerettem volna elszenderedni, de hála a cseh autópályának, a busz folyamatosan annyira zötykölődött, hogy azt hittem szét esik. Hát szét is esett. 

Az eső szakadt, a szél süvített én meg ernyő nélkül rostokolhattam egy  lerobbant buszban a semmi közepén. Az utasok telefonáltak, a buszvezető szidta az utat, meg úgy a cseheket általában, én meg egyre mérgesebben kétségbeesve egy lemerülő telefonnal vártam a sorsomat, miközben a csomagjaimat keresgéltem a busz oldalában szétázott hajjal. 

cseh2.jpg

Az utasok természetsen össze-vissza szórták a cuccokat, míg a nagy káromkodás közepén egyszer csak azt éreztem, hogy már nem zuhog annyira az eső. Vagyis mikor felnéztem azt láttam, hogy  egy kedves, nem túl helyes de nagyon aranyos férfi felém tartja az ernyőjét. Én meg ázott hajjal lefolyt sminkkel bámultam rá. Miközben segített megkeresni a dolgaimat, kiderült hogy a fiú épp hazafele tart Pozsonyba és picit beszél is magyarul. 

A srác, vagyis Andrej megkínált egy szál cigivel, amit tekintettel a rettenetes helyzetre el is fogadtam, és míg beszélgettünk, egyszercsak azt vettem észre, hogy nem is várom annyira azt a mentesítő járatot, ami miatt a sofőr telefonálgatott és nem szeretném, ha hamar megérkeznénk és a hátralévő utat egyedül kellene eltöltenem. Annyi közös dolog akadt, annyira szép szemekkel nézett rám, pedig tényleg nem voltam éppen top formámban. A mentesítő járat aztán pár óra múlva, már sötétben megérkezett én meg reménykedtem, hogy sok benzinkútnál állunk majd meg, hogy azzal is húzzuk az időt. 

cseh5.jpg

A félelmem, hogy elmegy a fiúm és soha többé nem látom szerencsére nem igazolódott be. Már ott elkérte minden elérhetőségemet és a sötétben egyszercsak megcsókolt, aztán csókolóztunk Pozsonyig, én pedig természetesen nem szóltam, hogy tudom, mindjárt le kellene szállnia. Sajnos a sofőr ennek ellenére bemondta melyik megálló következik, így Andrej is leszállt.

Az én szlovák fiúm aztán másnap már meghívott magához Pozsonyba és azóta is számtalanszor utaztunk át egymáshoz. Nagyon szeretem és remélem sok utat kell még megtennem veletek ;) 

Nagyon szeretjük ezt az amszterdami utat, de azért el kell áruljuk, hogy nem csak Amszterdamba megy az a járat, hanem Uthrecht-be és Eindhovenbe is Persze azt is eláruljuk, mik a legjobb helyeik a Tripadvisor értékelései alapján- utasoktól, utasoknak, elérhető árakon.

Utrecht

Legjobb szállás: Mary K Hotel

Barátságos árakon működő nagyon otthonos, különleges barátságos kis hely. A modern művészlakra emlékeztető szállodácskában a falakat festett bögrék díszítik és szinte minden szobája egyedi hangulatot áraszt. A romantikus elbújások vagy nagy könyvek megírásának helye, így már csak ezért is érdemes ide látogatni.

image_48.jpg

Legjobb étterem : Talud9

A virágokkal teli sikátorokra meredő tekintettel élvezhetjük ebben a kis eldugott étteremben a legfinomabb holland ízeket, szintén elérhető áron. Az igazi kis hazai specialitásokat felvonultató vendéglő konyhája  mellett a legtöbben a borokat és a kedves kiszolgálást méltatták, így, ha egy kis romantikus boros elmerengős vacsorára vágyunk, ne fogjuk vissza magunkat.

image_49.jpg

Legjobb Coffee Shop :  De keuken van Thijs

Ez a könnyen megjegyezhető nevű hely az első az utrechti coffee shopok közül. A világos kis kávézó  berendezése megfelel a legfrissebb trendeknek - már ha csak az európai étkezési szokásokat nézzük. A kávézóban a finom kávék mellett igazán különleges és ami nagyon fontos, egészséges szendvicseket, leveseket kínálnak. A tripadvisor-on csak az "excellent" értékelést kapta egy kicsit negatívabb kommentelőn kívül, aki szimplán "very good-ként" értékelte.

image_50.jpg

Eindhoven

Legjobb szállás: Sandton Hotel

Ha a modern és letisztult környezetet kedveled, és ragaszkodsz ahhoz, hogy ne túl magas áron lakhass a város közepén ezt a hotelt neked találták ki. A szálloda eddigi vendégei szívesen emlékeznek vissza a kedves kiszolgálásra, bármilyen emberi kérésről is volt szó. Ami pedig a tiszta, finom környezet mellett nagy előnye, hogy innen szinte minden maximum 15 percre van.

image_51.jpg

 Legjobb étterem : Ribs Factory

Ha éjjel nappal bordát, sült húst ennél és ehhez különféle szószokat kóstolnál, akkor láss útnak, mert ebben az étteremben még késő este is sült étellel kínálnak. Az árak és a húsok mérete is szimpatikus, a hely pedig kialakításban is fel van készülve az éjszakai tömegekre. Lehetsz párban, vagy társaságban esetleg kettesben az eléd tett ropogósan barna étellel - biztos találsz szimpatikus helyet.

image_52.jpg

 Legjobb kávézó : Coffeelovers Van Piere

Kávé és könyvek. A legnagyobb könyves áruház mellé települt kávézóban a finom italok mellé mindig kínálnak egy kis ropogós olvasnivalót. Ha sikerült magad végig bogarászni a falon található ital és étellapon, rendelj azonnal egy - magasra értékelt- szendvicset mert a sok érdekes könyv mellől biztos nem állsz majd fel még jó darabig.

image_53.jpg

Amszterdam

Legjobb szállás - Foglalj apartmant!

Amszterdamban a hotelben való megszállásért sajnos igen borsos árakat kérnek, így ha igazi party-városi hangulatra vágysz a legjobb, ha megkeresed a legnépszerűbb lakásbérlős vagy ágybérlős oldalakat. Az airbnb-n számtalan kiadó kis apartman közül választhatsz amit így olcsóbban vehetsz igénybe - sőt a tulajdonos valós információval tud szolgálni a környék legjobb helyeit illetően. 

image_56.jpg

Legjobb étterem: The Pantry

Az értékelések alapján a legigazibb holland ételt ebben a helyiségben készítik. Puhára sült húsok és zöldségek egy kellemesen régies helyen, ahol órákig el lehet ücsörögni az újabb fogások felett. Az étteremben emellett turista barát is, összesen hat nyelven - angol, német,spanyol,francia, olasz - készült el az étlap is. 

image_54.jpg

Legjobb coffee shop : Moods Coffee Corner

Egy hatalmas egészséges reggeli egy hatalmas különleges kávéval. A Moods Coffee Corner Amszterdam egyik legkedveltebb kávébárja, ahol a kávék mellett csodálatos csokikkal és nagyon finom sajttortával várnak - de persze az angol reggelijük sem utolsó ;)

image_55.jpg

 To be continued... 

Happy - Tavak Európában 2.

2014.06.05. 15:13

Európa számos tóban és termálforrásban gazdag, így lehetetlen egy postba sűríteni mindent. Úgy döntöttünk, most Pozsonyt, Berlint és Székelyudvarhelyt vesszük górcső alá. 

Pozsony -Szenczi napfényes tavak

Pozsonytól egy kisebb ugrásra a napfényes tavak napfényes partján egymást érik a jobbnál jobb kikapcsolódást ígérő üdülőhelyek. A több, kis tóra bontható nagy tó partján a legismertebb központ Senec, vagy Szenc városában található. A város híres emellett az egész évben nyitva tartó vízividámparkról, melynek minden medencéjébe meleg hőmérsékletű termálvíz csörgedezik. Az aquapark egy kültéri és egy beltéri részre oszlik így télen és nyáron is alkalmas a kikapcsolódásra.

 image_38.jpg

Berlin - Luckenwalde

Mesés erdei tájak mesés tavai közül is a legkiemelkedőbb természeti műremek a Berlintől nem messze fekvő Luckenwalde városánál található. A hely mindössze 57 kilométerre terül el a német fővárostól és annak aki Berlinig elutazott, mindenképp látnia kell. Luckenwalde mellett számos turista ösvény halad el, melyeknek  a településnél található kristálytiszta vizű tó a célpontjuk. A város emelett híres arról is, mennyi építőművész bölcsője volt. Az alkotók természetesen mindigis hűek voltak, így Luckenwalde építészeti jelentősége is kiemelkedő. Nyáron a vizisportok és túrák színtere, télen pedig mesés Karácsonyi vásárba invitál.  

image_39.jpg

Székelyudvarhely - Termálforrások

A Hargita környéke gazdag a hegyekből lefolyó és a hegyekben feltörő vizekben, forrásokban. Az érintetlen természet a városok minden szögéből látótávolságra van, így a tavakban, fürdőkben való pihenés igazi kikapcsolódás lehet, ahogy gondolataink megpihennek a burjánzó fák lombjai és a hegyek vonulatai között. A Székelyudvarhely környékén feltörő termálvíz jótékony hatással van a testre és a lélekre is egyaránt. 

image_40.jpg

Városok - Top Tavak

2014.06.03. 15:21

Idén mi lenne, ha a tengepartok mellett Európa népszerű tavait is meglátogatnánk egy-egy napra. Íme pár javaslat, amit a városainkból is könnyen elértek. 

Bledi-tó, Ljubljana 

Szlovénia legszebb tava egy kis templommal a közepén várja a meleg víz és a sportok szerelmeseit nem messze a fővárostól. A Bled-i tó mesés alakját gleccserek formálták tökéletesre, akik egy kis szigetet is hagytak az utókor csodálkozó szemeinek, amir később a Mária mennybemenetele templom épült. A tó körüli dombok jótékony termál források vizeit engedik a tó vizébe, melyek természetesen növeli a víz hőmérsékletét,így a tóparti szállodákban akár télen is alkalom nyílik a fürdőzésre. Annak ajánljuk, aki nyugalomban, meseszép környezetben szeretne pihenni vagy hódolni számtalan vízi sportnak. 

image_35.jpg

Jarun-tó, Zágráb 

Ahogy korábban is írtuk már, a horvát főváros messzeföldön híres a mellette talàlható Jarun-tóról mely a város lakosságát bőven ellátja strandolási lehetőségekkel. A tó ad otthont a lazulni vágyó felnőtteknek és az egész nyáron bulizni vágyó fiataloknak. A parton rendezik meg a diák-pénztárcára tervezett INmusic fesztivált, melyre nemzetközi fellépőket is várnak. A nyár többi részében pedig a szörf és egyéb vizi sportok szerelmesei találhatnak számításukra. 

image_36.jpg

Mondsee - Salzburg 

Az osztrák Alpok legszebb tava Salzburg városánál található, mely ivóvíz tisztaságú vizével csábítja a turistákat. A messzelátók örülhetnek ugyanis a vígan úszkáló halakat akár 20 méteres mélységben is megcsodálhatják. A tó mellett számtalan hotel és kis panzió vert sátrat, hogy várja a meseszép helyen pihenni vágyókat. 

image_37.jpg

süti beállítások módosítása