Egy párhuzamos Univerzumban

2014.09.11. 13:38

Az Orangeways jelentős arculatváltáson esett keresztül. Az eddigi idő alatt pár nagyon fontos dolgon munkálkodtak : a teleportáláson és olyan bio energiaforrás felhasználásán, mint a hajléktalan hörcsögök munkába állítása a buszok gyorsítása érdekében. Ez utóbbi, a jótékonysági akciójuk része  is egyben.

Az első újításokat a Bécsbe és a Ljubljanába menő járataikon vetik be, ugyanis tudniuk kell , mennyit bírnak az állatok, van-e szükség újabb munkaerő toborzására. A comfort buszokat így bio-buszokra cserélik, melyhez Csillagközi erőforrást is bevetnek majd. A Halálcsillagról származó energiákat, Yoda kishugán, Yaddle-n keresztül sikerült megszerezni, aki a magyar méh-telepeken töltött meditációs tréning során szerzett tapasztalatot a helyzetek hideg fejjel való kezeléséből. Yaddle, lapunk kérésére elmondta, hogy az űrhajók használatáról szó esett ugyan, de ezt csak később szeretnék bevetni. Azt is elmesélte, hogy a sok űrszemét méh-telepekre szállítása igen nagy költségekkel jár most és a Jedi Tanács nem szeretne az üggyel foglalkozni, amíg az összes nincs a kijelölt feldolgozókban. A nagyobb távú utaknál valószínűleg az Erővel fogják irányítani a buszokat, így azok a gyenge minőségű prágai autópályán sem fognak többé megrongálódni, ezzel is nehezebbé téve a berlini vonalon való közlekedést. 

Édes Bécs!

2014.09.11. 13:33

Sacher torta, császármorzsa, bécsi kávé... Őszi időben semmi sem lehet felemelőbb, mint elmerülni az édes bécsi álomban egy patinás kávézó kényelmes foteljében -és egyszer úgy igazán A-Z-ig végig enni az étlapot.

Sacher torta 

A csokoládés mámor eredeti receptjét hét pecsétes titok övezi hosszú évek óta. Az első finomságot a XIX. század végén szolgálták fel a Hotel Sacher-ben. A torták csokoládés tésztából, csokoládé bevonattal készültek el, a bevonat alá és a két tészta közé pedig baracklekvárt töltöttek. A sütemény készítésébe a híres Demel cukrászda is belefogott és harcba szállt az Original Sacher Torte megnevezésért. A Demel receptje szerint készülő édességben azonban, csak egy helyen, a bevonat alatt találkozhatunk lekvárral. Bécsben a Sacher tortát tejszínhabbal szolgálják fel.

torta1.jpg

Lady Gaga, Elton John, Kylie Minogue vagy Bryan Adams érdekel, de nem szeretnél sokat költeni az utazás mellett? Íme hova, mennyiért tudsz eljutni. 

Kylie Minogue - Pozsony - Október 19 - 

A kicsi,de annál sikeresebb popsztár már a 80-as évek óta a szakma egyik kiemelkedő alakja. Az énekesnő, számos világsiker után tőlünk pár órára lép fel a színpadra, hogy ismét elkápráztassa közönségét. 

concert1.jpg

IFA - Berlini vásár

2014.09.09. 11:29

A héten tartják a fiatal magyar feltalálók számára is érdekes vásárt, melyen a nagy világcégek technológiai újításai mellett bemutatják az ifjú koponyák nagy alkotásait is. 

A berlini, IFA elnevezésű hatalmas világvásár lényege, üzleti szempontból a Karácsonyt megelőző időszakra való felkészülés. Itt mutatják meg ugyanis először a közönségnek, milyen újdonságokat lehet majd kapni a legtöbb vásárlót megmozgató 1,5 hónap alatt. A Karácsony mellett az eseményen jelentik be és mutatják meg először az üzleti szféra mellett a nagy közönség számára, a nagy cégek legújabb fejlesztéseit és nem utolsó sorban a fiatal, tehetséges technikusok találmányait, melyek életünket hivatottak színesebbé, kényelmesebbé tenni. 

IFA.jpg

Városok - Nagyvárad

2014.09.08. 12:19

Ady Endre, Krúdy Gyula - a magyar irodalom és a magyar történelem nagyjai, mint Rákóczi György, Vitéz János és még sokan mások is kötődnek az erdélyi városhoz. Cikkünkből megtudhatod, ki, hogyan. 

Nagyváradot második keresztény királyunk, I. (Szent) László ideje alatt építették. Abban az időben összesen 11 földvár figyelte a környéket, ami egészen a tatár támadásokig kitartott. A keleti népek ugyanis annyira feldúlták, hogy szinte egy új várost voltak kénytelenek felhúzni az akkori népek. A településnek azonban sikerült mindig kitűnnie a magyar történelem során. Nagyváradon tanult Janus Pannonius, a város püspöke volt Vitéz János és Rédey Ferenc, a későbbi erdélyi fejedelem is itt volt parancsnok. 

nagyvárad2.jpg

Először azt hittük, rossz vicc, aztán utánanéztünk... Ma reggel arra ébredtünk, hogy a jegyirodánk ablakait teleragasztották  "OFFICIAL HITCHHIKING SPOT" feliratú matricákkal. Ahogy rámentünk az oldalra, rájöttünk, hogy ez valójában egy jótékonysági akció és nem rongálásról, hanem figyelemfelhívásról van szó. Azonnal fel is vettük velük a kapcsolatot, aminek eredményéről később beszámolunk. Most viszont lássuk, mi is ez és kiknek is szól.

Mi az a Tramprennen? 

A Tramprennen elnevezésű akció egy verseny, aminek az a lényege, hogy meghatározott útvonalakon kell a stopposoknak és a részt vevő autósoknak a legyorsabban célba érniük, mindezt annak a nemes ügynek az érdekében, hogy minél több támogatás gyűljön össze a Viva Con Agua elnevezésű akcióra, mely az ivóvíz-ellátást és a higiéniai körülményeket hivatott előteremteni olyan térségekben, ahol ez komoly gondot jelent. 

A stoppolás másik célja, hogy az emberek nyitottabbak legyenek a más kultúrából, más közösségből származó társaik felé. Az út során kinyílik az utas számára a világ, és olyan kapcsolatok köttetnek, melyek később nagy segítségére lehetnek az embernek akárcsak egy utazás során vagy nagyonn dolgok tervezése közben. 

hh.jpg

Happy Hours 1x1

2014.09.04. 14:31

Amikor elérkezik a várva várt pár óra és minden jegy féláron van, tömegesével érkeznek a foglalások és persze a kérdések is,ezért  adunk egy kis segítséget. 

happy hours.jpg

Mennyibe kerülnek a jegyek? 

A Happy Hours ideje alatt minden jegy 50% kedvezménnyel vásárolható meg. 

Meddig tart az akció?

Az aktuális akció, az aktuálisan jelzett pár óra időtartamra vonatkozik. 

Hogyan igényelhetem?

Ha felbukkan a honlapon és a facebook oldalon a jelzés, miszerint épp Happy Hours akciónk van a következőket kell tenned:

  • Felmész a www.orangeways.com weboldalra
  • A bal oldalt lévő ablakban kiválasztod, hova és mikor szeretnél utazni
  • Kiválasztod, hogy hány jegyet szeretnél venni 
  • A lenti sávban bejelölöd a " 26 év alatt vagy 60 év felett " című gombot, attól függetlenül, hány éves vagy. 
  • Ez alatt az időszak alatt a jegyek automatikusan 50%-os kedvezménnyel kerülnek kiszámlázásra, ezzel már semmit sem kell tenned, csak
  • Kifizetned az összeget. 

Felhívjuk a figyelmedet, hogy az akciós ár csak az adott pár órában csak a fent olvasható módon vehető igénybe. Máskor a 26 év alatt és 60 év felett gomb a diákoknak és az időseknek szóló kedvezményre van beállítva és igazolnod kell állításod valóságát. 

 

Oda-vissza 10.000 Ft alatt!

2014.09.02. 11:27

A csúnya, sötét őszi napok egyik legjobb ellenszere, ha kiszakadsz a megszokottból és elmész egy kis időre - ha csak egy hétvégére is- világot látni. Ha nem szeretnél olyan sokat költeni, segítünk hova tudsz oda vissza 10.000 Forintból vagy annál olcsóbban kijönni. 

Krakkó

Ha szereted a zsidó kultúrát és a zsidó konyha ízeit, vagy szeretnéd ezeket megismerni, akkor Krakkót mindenképp fel kell tűznöd a céltábládra. A Kazimierz környék a betelepítések óta a zsidók által lakott városrész, mely az évszázadokat megőrizve fejlődött és öltötte fel a hazánkhoz hasonló formáját. Ha pedig úgy érzed, libával és sólettel már teletted magad, tégy egy sétát a Visztula folyó partján a vár felé, ahol még a hírhedt sárkány barlangját is megnézheted. 

10rongy2.JPG

A székely konyhaművészet távol áll mindentől, ami a mai gyorskonyhára jellemző. Igazi, helyi alapanyagok és ősi szokások adnak ízt a finom falatoknak - melyeket egy erdélyi túra során akár végig is kóstolhatunk például Kolozsvár, vagy Csíkszereda fele. 

Puliszka

Ellentétben a székely konyha más elemeivel ezt az ételt még a fogyókúrázók is nyugodtabb szívvel fogyaszthatják. Elkészítése rettentően egyszerű, mindössze három alapnyagból, a kukoricalisztből, vízből és sóból álló finomságot leggyakrabban juhtúróval és szalonnával fogyasztják, de népszerű az édes, lekváros változat is. 

lucskos2.jpg

süti beállítások módosítása