Hazánkat és a környező országokat számos amerikai szuperprodukció választja forgatási helyszínül. Az OrangeWays útvonalán ezen produkciók eredeti helyszíneit is megtekinthetjük. 

Az első, rögtön nyereményutunk helyszíne, Prága. Itt számos amerikai és európai műremek készült. 1996-ban itt forgatták a Mission Impossible első részét Tom Cruise-zal és John Voigh-tal. A jelenetek felvétele után pedig számos gonosz, természetfeletti lény csatangolt a város kanyargós, sötét utcáin, mígnem Quentin Tarantino is felfedezte a települést. A Motel című horror készítésekor, -bár a film, a sztori szerint Pozsonyban játszódik, -forgatási helyszínnek mégis Prágát jelölték meg. Az alkotást sokan elutasítják, mivel Európa ezen részét inkább keletként, mint Közép-Európaként tünteti fel. Az amerikai alkotókat azonban olyannyira nem zavarják a kritikák, hogy tavaly Ridley Scott kedvéért egy egész metróvonalat kellett lezárni a Child 44 felvételei alatt. 

mission2.jpg

Prága mellett egy másik csehországi helyszínt is meglátogathatnak a hosszabb útra készülők. Karlovy Vary városa ugyanis a közép-európai filmgyártás központja. A jelentős filmfesztivál mellett ez a város adott díszletet a Casino Royale című James Bond alkotásnak és Queen Latifah is a város utcáin mászkált az Utolsó Vakáció forgatásán. 

casino royale.jpg

A második világháborús filmek kedvelt eredeti helyszíne Krakkó és környéke. Itt már sokkal szomorúbb történetekkel találkozhatunk, amik sajnos nem csak pár őrült rendező fantáziájában születtek meg, akik azért ilyen sikeresek mert minden pszichiáter futva menekül előlük. Leghíresebb alkotás Steven Spilberg, Schindler Listája, mely elképesztő színészekkel és szívfacsaró jelenetekkel érzékelteti a világháború alatt történt rémségeket. A város azóta újraéledt és már nem is hasonlít a felvételek alatti állapotra. 

schindler.jpg

Az amerikai producerek nem csak azért szeretik az európai városokat, mert sokszor eredeti képet mutatnak és szépségükkel kápráztatnak. A hollywoodi producerek szem előtt tartják, hogy sok európai ország, ezzel élénkítve filmiparát, lehetővé teszi hogy a leforgatott jelenetek költségeinek egy részét a készítők visszaigényeljék. Így biztos hogy a közeljövőben akár itthon akár az OrangeWays útvonalán sok más gigaprodukcióba futhatunk bele.  

Szolgálatban nem iszunk és nem .... szóval nem iszunk. De szolgálat előtt 10 órával se kellene, ha épp titkos ügynök vagy és az elnök külön gépe már a város felé tart. 

Amszterdam a szabadság európai központja, ahol szinte minden könnyű dolog megengedett. Élhetsz könnyű drogokkal és egyéb könnyű dolgokkal, de nagyon vigyázz, ha nem szeretnéd, hogy meglássanak, mert még az álcázás nagymesterei is áldozatul eshetnek egy-egy mámoros pillanatnak. 

A Másnaposok IV / S.W.A.T különkiadásának tanúi lehettek az amszterdami hotel dolgozói, akik reggel ájultan találták az amerikai elnök egy legkülönlegesebb védő emberét. A három testőr, éjjel útnak indult a mesés holland éjszakába, hogy csapjanak egy nagy bulit az elnök vigyázó szemei nélkül. Persze a fővárosban az is elég nagy bajt okozhat, ha csak egy kávéra ugrottatok le a barátaiddal, és úgy gondoljátok a kávé mellé igazán egy csokis süti passzol. Ha a testőr, testőr méretűt rendel máris indokolt lehet az ájulás.Persze elképzelhető, hogy a legkülönlegesebb ügynökök a legkülönlegesebben naiv mackók a földön, de azért ne menjünk ilyen messzire.

3 testőr1.jpg

Ott tartottunk, hogy a három testőr útnak indult és azt gondolta, egy kis kör Amszterdamból nekik is jár - egy mindenkiért mindenki egyért, a sas szemüknek és a termetüknek úgysem árthat, másnap úgyis csak pár órát kell egy helyben állniuk, nem történik semmi. Aztán még egy kör vagy még egy süti és reméljük, hogy kocsmai verekedés nem volt, mert az komoly testi károkkal járhatott az ellenfélnek, aki aznap éjjel lehet, hogy szuperhős volt, másnap nem biztos hogy lábra állt. De persze az is előfordulhat, hogy megsajnáltak egy negyediket,  aki már régóta szeretett volna igazi kommandóssal kommandózni és beadta a létező legdurvább holland zöldséges-gombás ragut. Később bárról bárra kommandózva ismerték meg az amszterdami éjszakát. Hazafele járva azonban az egy mindenkiért elv feledésbe merült és bár ketten így, vagy úgy,de be tudtak törni saját szobájukba, az egyikük úgy gondolta, reggelig a mimikrit fogja gyakorolni a hall padlóján - több, kevesebb sikerrel. 

ügynök1.jpg

Az ügy nagy port kavart az amerikai sajtóban, ugyanis mire az elnök odaért a 3 legkülönlegesebb ügynökét repülőfordultával vissza kellett küldeni egy józanító túrára az államokba. Szegény ügynököket azért sajnáljuk. Nagyon kemény munkát végeznek, ha nem az elnök előtt állnak, komoly, napi gyakorlatok várnak rájuk - és egy kis lazításnak is ilyen csúnya vége akad... 

"Úgy emlékszem azt mondta, megtanít táncolni, énekelni és hegyeken völgyeken átívelünk majd mi ketten. Csak mi ketten. Nem jönnek többen, nem hív senkit és semmi olyasmi nem történik amit nem szeretnénk... 

Hát hazudott...." Természetesen egy barátom elmeséléséből tudom, hogy amikor először leültek beszélgetni minden más volt. Gyümölcsös ízű szájával és mézes, ágyas csókjaival csábította szegény párát, aki menten kötélnek állt. Azt is elhintette, hogy ő bizony házi, semmi ipari tevékenységet nem végez, ezért nem veszélyes, csak kicsit mélyebb nyomot hagy maga után. Hát belement... Az első csók után még csak a finom ízt érezte a szája szélén, amit az otthagyott. Egy hirtelen felindulásból született hosszan tartó érzést, ami a második után való vágyakozást idézte elő. 

erdélypi pálinka.jpg

Erdély völgyeinek legmélyén jártak ekkor. A ház hirtelen tele lett beözönlő barátokkal és családtagokkal. Mindenki hozta a saját "házi ágyasát" és megkezdődött a buli. Soha nem látott hanghordozó eszközök kerültek elő, amikből a legkülönbözőbb zenék szóltak. Volt rock, pop, electro és a végén némi székely népdal is. Csak a rend és a családtagok kedvéért. Egyre több ágyas csatlakozott a partyba és igazi ízorgia vette kezdetét. Csak úgy jöttek a gyümölcsös domborulatok. Egyik a másikra, másik az egyikre - a kettő között pedig borral öblítettek és előfordult némi házi finomság is. Úgy tetszett, az egész város és a környező falvak is egy házban pödörítik tovább az este sztorijait. Mindenkinek volt egy nagy meggyőződése, egy mély konfliktusa  és olyan vicces videókat mutattak, amik nálunk csak később - egypár kocsmatúrázó fiatal nyomán - lettek ikonikus darabjai a videomegosztó portáloknak. 


photo1 (15).jpg

Innentől a "barátom" komoly gondolkozásba kezdett.Nem tudja mire is emlékszik. Volt valami hegy, valami folyó és még pár elásott kincs. De nem biztos. A hegy lehet, hogy nem volt ott. De ott csak hegyek vannak. Akkor mégis. A folyó, annak ott kellett lennie mert beleestek és fürödtek is benne. Akkor lehet a kincs.... vagy az valami más volt. Az ember ilyenkor mindenkit kincsnek hív. Szóval a lényeg, hogy ott megtanult énekelni és a mézédes Málnácskájával közös dalba kezdtek, amit hajnalhasadtáig együtt énekeltek és a Cirque de Soleil showját megszégyenítő táncot nyomtak hozzá. Fergeteges volt. 

kolozsvár5_1.jpg

Aztán minden elsötétült. A Szilvácska vérig sértődött, mert Málnácskának hívta és a föld túl közel került, vagy megfordult és a teleportálás után, újra Málnácska lábainál ébredt, akiről kiderült, hogy leginkább túl mély nyomot hagy az emberben és a dió amúgy is jobb fej. Valahogy minden zavaros lett és a többi az éj vagy ki tudja minek a titka lett...

Happy- csak stílusosan ;)

2014.05.08. 13:19

classy-woman-travel-in-style_1399547857.jpg_900x1200

Mozart szülővárosa, Ausztria legrégebbi városa Salzburg, melyet a zenekedvelők mellett a kastélyok szerelmesei is szívesen keresnek fel.

A város az újkőkor óta lakott terület, melyben már a VI. században és létesítettek kolostort, amit Szent Péter-ről neveztek el. Később a kolostor püspöki székhely lett. 1166-ban porig rombolták, mivel II. Badenburgi Konrád a császár beleegyezése nélkül kezdett uralkodni Salzburgban, de az újjáépítés után szabad várossá választották. Salzburg a barokk időkben töltött be jelentős szerepet Ausztria történelmében. Itt született az egyik legjelentősebb zeneszerző, Wolfgang Amadeus Mozart is, aki élete felét a település falai közt töltötte. Mozart szülőhelye később a felvilágosodás osztrák színhelyévé vált. Tudósok és művészek érkeztek, hogy elméleteikkel és alkotásaikkal kápráztassák a lakosokat és az odalátogatókat. salzburg1.jpg

Salzburgban járva mindenképp érdemes felkeresni a Dómnegyedet, mely a barokk fellegvára. A vallási élet központjának számító dóm mellett kastélyokban, dísztermekben gyönyörködhetünk, miközben meseszép kilátás tárul a lábunk elé. A korszak legkiemelkedőbb kulturális alakjának Mozartnak a szülőháza sincs messze. A Getreidegasse 9. szám alatt található épületben az érdeklődők nem csak a helyet nézhetik meg, ahol a zenei zseni született, hanem megtekinthetik fenn maradt hangszereit, személyes tárgyait is. A Nemzetközi Mozart Alapítvány a kiállítást folyamatosan bővíti, izgalmasabbá téve azt. salzburg4.jpg

A város egyik kiemelt híressége a Hellbrunni kastély, melyet 1612 után a hercegérsek számára építettek. A mai kor embere is részese lehet akkori hercegi és papi kiváltságoknak és láthatja a kastélyparkban, fák alatti vízi játékokat. Ma kulturális események, színházi előadások és felolvasóestek kedvelt helyszíne. A másik kiemelt építmény a hegy tetején található szinte teljes középkori pompájában megmaradt Hohensalzburg vár. salzburg3.jpg

Salzburg a művészetek és a szép környezet szerelmeseinek városa. Olyan hely, ahova szinte kötelező ellátogatnia minden európai szerelmespárnak. 

A korábbi lengyel fővárost a turisták ma leginkább kulturális értékei miatt keresik fel. Ugyan ipara sem éppen elhanyagolható, a város történelmi központ is.

A Kárpátok északi nyúlványainál található Visztula folyó partjára az 500-as évek környékén érkeztek szláv népességek, akik a mocsaras vidék legmagasabb pontján, a Wavel magaslaton erődítményt építettek. A várost a legenda szerint Krak fejedelem alapította, akinek fiai a békét a települést rettegésben tartó sárkány megölésével nyerték el. A vadállat kivégzése és a dúló trónviszályok után szinte gyerekjáték volt a város számára a terjeszkedés és az, hogy 1038-ra fővárosi rangot érjen el. A település komoly trón és vallási viszályok színtere volt a századok során, mégis képes volt a folyamatos fejlődésre, melyet a XII. század alapozott meg. Ekkor létesítették Krakkó ikervárosát, mely ma az óvárosi rész és ilyenkor alapult az első kórház is. A XIII. század pedig magával - és a mese szerint a magyar hercegnővel- hozta a sóbányászatot, mely évszázadokig a legjelentősebb volt szerte Európában. A század emellett magával hozta a tatár támadásokat is, amire a hejnał mariacki nevű dallammal emlékeznek minden órában vagy minden délben a toronyórák. A tatár támadások után Krakkó újra képes volt a felvirágzásra, kövek kerültek az utcákra és kialakították vízvezetékrendszert is.  A város a közép-európai történelem során jelentős,  Hanza szövetség központja is lett, majd később, az 1500-as évek közepén elvesztette fővárosi rangját, de ipari és kulturális jelentősége megmaradt. Az Osztrák- Magyar Monarchia idejében osztrák fennhatóság alá került, majd pár évtizednyi szabadság után a II. Világháború egyik első elesett városa lett. krakkó2.jpg

A városba érkezéskor első célpontként az Óváros és a Kazimierz környékét érdemes felkeresni. A krakkói óváros 1978 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján. Itt található a Posztócsarnok, a Piactér, a Mária-templom és a Szent Adalbert templom. Nem messze található a korai zsidónegyed, a Kazimierz , melyet a Schindler listája című filmből is ismerhetünk. A Visztula partjára érkezve a királyi várhoz érhetünk, mely  -mint minden más történelmi emlék - szinte eredeti pompájában tartva áll. Itt található a királyi palota és a már említett Wavel-i Székesegyház is. A várnegyed csodaszép látványt nyújt és a fáradt turista egy rövid pihenőt is tehet a meseszép várkertben, hogy utána felmehessen a  Sandomierska toronyba  és meglátogassa a sárkánybarlangot és a néha tüzet okádó Sárkány szobrot. krakkó1.jpg

Krakkó nappal a csodaszép emlékek éjszaka pedig a bulik városa. Elérhető szinte minden zenei és szórakozási forma. Aki kávézókban szeretne ücsörögni a belvárosban az is jól érzi magát és az is, aki nem szeretne hosszú sétát tenni a legközelebbi szórakozóhelyig. Az idősebbek számára a jellegzetes éttermek, míg a fiatalok számára a bulihajók jelenthetnek kellemes esti kikapcsolódást, hogy utána egy élményekkel teli utazásról térhessenek haza. 

 

 

Bajorország központja Németország legsűrűbben lakott városa a városi séták egyik közkedvelt célpontja. Ha, valaki egy cseppet szeretne kapni a rendezett német hétköznapokból, a művészettörténetből és a század meghatározó eseményeinek helyszíneiből, feltétlenül látogasson el ide. 

A várost szerzetesek alapították 1158-ban, majd Oroszlán Henrik ideje alatt kezdett fejlődni, aki hidat épített az Istarra, hogy a terület sószállítmányait ezen a helyen keresztül vigyék a kereskedők - ez alapozta meg München árumegállító jogait, melyet Barbarossa Frigyes is elismert. Később városi rangot kapott, majd a Witteslbachok ideje alatt megépült az első hercegség is. A város a középkor végéig a Német-Római birodalom fővárosaként volt ismert. A császárság megszűnése után pedig fejedelmi központ volt. Annak ellenére, hogy Münchent a svédek elejtették és komoly pestis járvány is tombolt a falak között, a 30 éves háború végére ismét sikerült talpra állnia. München ezután a politikai és örökösödési háborúk kedvelt célpontja lett és Napóleon ideje alatt ismerték el újra először Bajor Királyság fővárosaként. A település virágzásnak indult és később az I. Világháború és a II. Világháború alatt töltött be sorsdöntő szerepeket. 1918-ban kikiáltották a Müncheni köztársaságot, majd megalapították az NSDAP-t . A köztársaság kikiáltása kerítette a színtérre a század történelmének meghatározó, rettegett alakját, Adolf Hitlert, aki a Müncheni Sörpuccs nevű puccskísérlet kiemelkedő alakja volt, aki később a városban írta alá a Müncheni Egyezményt Csehszlovákia feldarabolásáról. A várost később amerikai katonák foglalták el és elkezdett újjáépülni. münchen 1.jpg

Bár München a XX.században, 1972-ig sajnálatos történelmi események színtere volt nem szabad figyelmen kívül hagynunk kulturális jelentőségét. A késő-gót és barokk irányzatok a település meghatározó kulturális elemei. Ezeket a jegyeket hordozza a város központjában található Szent Péter templom is. Leghíresebb gót emlék az Alter Hof, mely IV. Lajos császári udvara volt. De gót stílusú a Frauenkirche, mely szintén a központban található. Az olasz barokk hírvivő képviselője, a Theatinerkirche , melyben szintén szabadon lehet gyönyörködni. A város építészetére szinte minden későbbi kulturális irányzat hatást gyakorolt. Ilyenek a klasszicista stílusban készült Nemzeti Színház és a historizmus hódítása alatt született Új Városháza. münchen2.jpg

A természet kedvelői számára kedvelt időtöltés lehet a számtalan parkban megtehető séta. A reneszánsz korban épült Hofgarden a korra hűen emlékező szelete a város kulturális oldalának. De itt található az Angolkert is, mely a New York-i Central Parknál is nagyobb területen helyezkedik el. Szinte lehetetlen összegezni mennyi park és természeti látnivaló van a városban. Itt terül el a botanikus kert, a Hirschgarten és a schleißheimi kastélypark is, míg a modern korba az Olimpiai Park vezet át. münchen4.jpg

München ma német gazdasági központ. Olyan világvállalatok székhelyéül szolgál, mint a BMV, az Allianz vagy a Siemens. A város fő ipari tevékenysége az autó és gépgyártás, a szoftveripar és a biotechnológia. München ezzel méltán érdemli ki Németország egyik üzleti központjának címét is. Az itt székelő vállalatok ugyanis a az ország 30 legjelentősebb vállalatai közt foglalnak méltó helyet. 

Mátyás király szülővárosa, központi szerepet töltött be a mai Erdély területén. Az őskortól folyamatosan lakott volt és nagy szerepet játszott az alakuló magyar történelem során. 

Már az Árpád-háziak is fontosnak tartották Kolozsvárt, mely az ókorban is már Észak-Dácia központjaként volt ismert.  Szent István király itt alapította meg a kolozsi várispánságot, majd Szent László itt alapította meg a Kolozsmonostori apátságot. Kolozsvár később szabad királyi városi rangot kapott és az Erdélyi fejedelemség kereskedelmi központja lett, a korban használatos "kincses" melléknévvel, Kincses Kolozsvárként. A település ezek után számos fontos történelmi esemény színtere lett. Itt született meg a magyarok igazságos királya, Hunyadi Mátyás és Bocskai István is. Itt választották fejedelemmé Bethlen Gábort és I. Rákóczi Györgyöt is, majd a jezsuiták elkergetéséig itt állt az első erdélyi egyetem, melyet Báthory István alapított. Később lakosai a reformációnak köszönhető vallási irányzatok hívei lettek, innen indult útjának az unitárius vallás is. kolozsvár2.jpg

A város a császári időkben Erdély fővárosa volt egészen a Kiegyezésig, amikor elvesztette fővárosi szerepét és bár az akkori modern irányzatokat követve fejlődésnek indult, inkább kulturális szerepe maradt erős, az ipar ekkor Aradaon, Temesvárott és Nagyváradon virágzott jelentősebb mértékben. 1918-ban elcsatolták Magyarországtól és románok foglalták el. Bár a második Bécsi Döntés értelmében egy rövid időre újra az országhoz tartozott, később ismét Románia közigazgatási egysége lett. A szocialista évek során az iparosítás volt jellemző a városra és ezalatt több román családot is betelepítettek. kolozsvár.jpg

A városban járva egy történelmi utazás részesei lehetünk. Mindenképp érdemes megtekinteni a közös történelem főbb színhelyeit. Ilyen például a Kolozsmonostori apátság és a gótikus Szent Mihály templom, mely a korai királyi időkbe vezet vissza. Itt tekinthető meg a magyarok legnépszerűbb uralkodójának, Mátyás királynak a szülőháza is. A városban járva feltűnnek a szecessziós emlékek is, mint például a Kós Károly által tervezett "kakasos templom". Aki pedig a kerteket, parkokat részesíti előnyben is megtalálhatja számítását. A városban számos parkot és kertet létesítettek, melyek közül a legnépszerűbb a botanikus kert, ahol több tízezer féle növény található. A másik legnépszerűbb kültéri látványosság a korábban Rákoczi-kert nevet viselő Sétatér, ahol egy kaszinó is található. A modern építészet szerelmesei pedig az itthon is népszerű Makovecz Imre által tervezett Törökvágási Református Templomot is megtekinthetik. kolozsvár3.jpg

Kolozsvár a történelem szerelmeseinek találkozó helyszíne. Aki igazán érdeklődik a régi korok emberei a magyar történelem iránt, itt biztos felemelő utazást tehet. 

 

 

Happy - Amszterdam

2014.05.05. 11:41

amszterdam_1399282861.jpg_174x253

Úgy tartja a mondás, a csehek azért kezdtek el gabonát termelni, hogy sört főzhessenek belőle. Végig nézve az ország történelmét, ebben nagy igazság lehet. 

A sörfőzés, mint sok nedű előállításának terjedése a kora-középkorban kezdődhetett  meg. A cseh kolostorokban már régen hódoltak a gabonaitalnak, amit egy 993-ból származó, a főzést megtiltó okirat is alátámaszt. A sörfőzők azonban szerencsére nem álltak kötélnek és 1073-ban már királyi engedéllyel folytatták a mesterséget. A cseh ital előállítása hamarosan királyi monopólium lett. A sör pedig a középkor üdítőitalává vált. Szinte mindenből készítettek sört, és szinte minden lakomának meg volt a maga párosítása. A leghíresebb cseh főzők Plzeň -ben és Budějovice-ben működtek a Velencei királytól kapott kiváltságokkal. A főzőket pedig az 1 mérföldes szabály védte, mely szerint a műhelyek körül egy 10 kilométeres sugárban tilos volt idegen főzetet mérni. cseh sör.jpg

 A sör olyan kedvelt itallá vált, hogy az 1500-as években már törvényt is hoztak rá, mégpedig a Sörtisztasági törvényt, mely kimondta, hogy az ital elkészítéséhez csak árpa, víz és komló használható. A törvény meghozása után hamarosan megjelentek az első, sörfőzés mesterségét taglaló iratok és hamarosan mérni is tudták az ital szárazanyagtartalmát, a Karel Napoleon Balling által bevezetett Balling-for mérő műszerrel. Ez a mérési eszköz a mai napig használatos.  

A sörfőzés a csehek szenvedélye lett. A XIX. századtól hivatalos iskolák működtek, melyekben az oklevelet megszerző sörfőzők tanultak. Hatalmas iparág lett az alkoholos ital előállítása, az Osztrák-Magyar Monarchia országai pedig kedvelt felvevő piac volt a cseh ital számára. A XIX. században alapították meg a Pilzeni Polgári Sörfőzdét, melyben a csehek szerint legkiválóbb Žatec menti komlót dolgozták fel. A nemzeti kinccsé vált iparág virágzott ezekben az időkben. 

sör2.jpg

A lüktető cseh "sörélet" mélyrepülése a második világháborúval kezdődött meg. A szocialista évek során pedig mindössze 4 sörfőzdét tartottak meg a 341-ből. Az igazi hanyatlást mégis, a tradicionális minőséghez tartozó sörfőzők számára a rendszerváltás utáni időszak jelentette, amikor a sörfőzők giga cégek tulajdonába kerültek, magukkal hozva egy gyorsabb de cseh természeti értéket alig tartalmazó kultúrát. A csehek, azonban nem élhetnek minőségi sör nélkül , így az utóbbi években számos családi vállalkozás alakult a kézműves alkohol elkészítésére, melyet mindenképp ki kell próbálnia annak, aki meglátogatja a színes országot. 

Forrás: praguebeertrip.com

süti beállítások módosítása