Hamarosan kezdetét veszi az osztrák divat és művészvilág egyik legkiemelkedőbb eseménye a hivatalos, nemzetközi MQ Vienna Fashion Week. Az esemény a mi szempontunkból is érdekes, ugyanis több magyar tervező is képviselteti magát. 

Bécs központja, a színes és kedvelt Museumsquartier ilyenkor az osztrák és a kelet-európai divatvilág hemzsegő központjává válik. A kiállítóterek közti kávézók megtelnek a szakma jeles képviselőivel, az épület előtt felállított sátorban pedig már 3 órától egymást érik a legmenőbb osztrák, magyar és szlovák tervezők bemutatói, idén Szeptember 8 -14 között. 

fw2.jpg

Káprázatos ősz!

2014.08.27. 12:17

Az őszi utazások bája, hogy az ember igazán észre tud venni olyan dolgokat, amiket a nagy melegben és a strand keresése közben sose találna meg. Lassan bizonyított tény, hogy azok az emberek, akik ebben az időszakban nem az elmúlást, hanem a szépséget és a felfedezést látják, sokkal boldogabban és erősebben állnak majd a jeges, sötét téli időszakhoz. Hogy ne költs súlyos százezreket az utazásokra, kerekedj neki busszal, akár csak a szomszédos országokba, akár minden hétvégén. Olvass tovább és foglalj a www.orangeways.com-on. 

Bécs 

Bécsben újra éled minden - újra kezdődnek a színházi előadások, a performanszok és igazán szép élmény amikor a színesen hulló falevelek alatt fogyaszthatod el a napi kávédat valamelyik kastély parkjában, vagy a múzeumok falai mellett. Ebben az időszakban rendezik meg a nemzetközi, divathetet, az MQ Vienna Fashion Week-et, ahol számos magyra tervező is képviseli magát. A jegyárak is igazán méltányosak : 10 euroért annyi showt nézel meg naponta, amennyit szeretnél. 

Járatok: naponta 3x,  oda-vissza 6990 forinttól 

Városok - Ljubljana

2014.08.27. 11:26

Ljubljanában egyszer el kell veszni, hogy megláthassuk a város kacskaringós utcáiban rejlő művészeti értéket. Ezután be kell ülni egy mennyei pékségbe és a fáradalmakat egy wellness szállóban kipihenni a szomszédos tó partján. 

A város története, hasonlóan Krakkóhoz  egy sárkánnyal és annak legyőzésével kezdődött. A lengyel településen és az akkori Ljubljanában is ellenséges népek tartották rettegésben a lakosokat, így talán joggal gondolhatjuk, hogy a vándorló és fosztogató törzseket nemes egyszerűséggel egy tüzet köpő, szörnyű állatként látta az akkori társadalom. Persze, ebben a sztoriban is a hős - ez esetben görög - királyfi az, aki megmenti az embereket és megszilárdítja a hatalmat. A helyen, abban az időben főként a nagybecsű vének és illírek rettegtek, majd Augustus császár uralkodása alatt, rómaiak lepték el.

ljubljana1.jpg

A Római Birodalom alapozta meg Ljubljana jelentőségét, ugyanis az akkor még Pannónia Provinciához tartozó, Emona nevet viselő településig építették fel a kor egyik legfontosabb kereskedelmi vonalát, a Borostyánutat, így számtalan kereskedő volt kénytelen áthaladni a városon, aminek ekkor saját istennője volt Equarna névvel. Később szláv és szlovén népek telepedtek le, akik a Német-római Birodalomhoz tartozva felvették a kereszténységet, így a Ljubljanica folyó partja virágzásba kezdett; kézművesek, céhesek városává vált és fejlődött egészen az 1511-es földrengésig, ami a többszáz éves emlékeket a földdel tette egyenlővé. 

ljubljana2.jpg

A szlovén település a katasztrófa után reneszánsz stílusban épült újjá és a lakók felocsúdva a szörnyű eseményekből, elkezdtek terjeszkedni a folyó másik partjára is - akkor már barokk stílusban. A nemzeti öntudatra ébredésben később a töpörödött harcördög Napoleon játszott szerepet, aki meghódítva a várost, a francia nyelvet tette kötelezővé. A császár birodalmának gyengülésével a szlovének is egyre bátrabbak lettek és egyöntetűen álltak ki saját nyelvük ismerete és általános tanítása mellett. A kor nacionalista és ipari forradalmai természetesen a városra is nagy hatással voltak : himnuszt írtak, iskolákat alapítottak és elkészült az első vasútvonal is, ami Bécstől Trieszt felé érintette Ljubljanát. A II. világháború után Jugoszlávia része lett és 1991-ben vált függetlenné. 

ljubljana6.jpg

A település turisztikai szempontból bővelkedik a gyönyörű látnivalókban : a reneszánsz és a barokk kor emléképületei ma is sejtetnek valamit, az akkor élénken virágzó városból. A leghíresebb műemlék azonban a XIX.században épült Sárkány-híd, amit a modern kor szimbólumaként emelték kihangsúlyozva Ljubljana jelképét, a tűzköpő állatot, amiből egyből 4 őrzi az átkelő épségét. A kaján lények a monda szerint egy szűzlány áthaladásakor élénk farokcsóválásba és forgolódásba kezdenek. Egyesek pisszegni is hallották őket, de ezt még senkise erősítette meg. 

ljubljana5.jpg

A másik fontos látnivaló maga a várost megalapozó római fal, melyből a későbbi korok viszontagságai alatt már igen kevés maradt fenn, ellenben a domboldalon álló várral, melynek alapjai a sötét középkor óta töretlenül állnak. Az építményt eredeti gót formájába 1967-ben állították vissza, ahol természetesen kiállítások, rendezvénytermek kaptak helyet. 

ljubljana4.jpg

Ljubljana kulturális jelentősége mellett érdemes odafigyelni a természeti kincseire is. A szlován főváros mellett ugyanis egy igen érdekes és szép tavacska, a Bled húzódik, mely eredetileg gleccsereknek köszönhetően keletkezett. A jég által vájt medencét termálforrások töltötték fel, romantikus módon középen kihagyva egy kis szigetet. A szigetre pedig a kereszténység ideje alatt csodaszép kápolnát emeltek, Mária tiszteletére. A partra pedig természetesen spa-kat és szállodákat építettek, így egy kellemes kikapcsolódás helyszíne lehet bárki számára. 

bled.jpg

 

 

Legjobb programok őszre

2014.08.26. 13:35

Az ősz tökéletesen alkalmas arra, hogy megismerjük a kontinens legnépszerűbb városait, új élményekkel új tudással legyünk gazdagabbak. Erre az időszakra lesz még pár meglepetésünk, hogy véletlenül se hagyjunk egyedül a szobádban begubózni, de előbb akciós útjainkat tárjuk fel. 

München - Oktoberfest

Nincs is népszerűbb program az ősz közepén, mint a sör és a féktelen német bulizás ünnepe, az Oktoberfest. Az eseményre több ezer német állampolgár és világpolgár látogat el, hogy a bajor ruhába öltözött dekoratív lányok kezéből vehesse át a müncheni sörözők legfinomabb és legmegmunkáltabb italait és tésztától duzzadó pereceit. Az esemény ideje alatt még szélesebbre tárt karokkal várnak a helyi kolbászozók, amikről már korábban is beszámoltunk. 

Utak: 7990-től a www.orangeways.com -on

oktoberfest.jpg

Salzburg - Kultúra minden mennyiségben

A város maga egy kulturális felüdülés : a barokk épületek és az ódon kis utcák falaiból mindenhol a korabeli klasszikusok áradnak. Salzburg városában született ugyanis a barokk kor és az elmúlt évezred egyik legnépszerűbb zeneszerzője : Mozart. A zenekedvelők megtekinthetik a híres komponista szülőházát is, amit azóta is nagy becsben tartanak. A kulináris élvezetek rajongói pedig végig kóstolhatják a művészről elnevezett mennyi marcipánkülönlegességet - miközben gyönyörködnek a számtalan festőt megihletett tájban. 

Utak: 4990-től a www.orangeways.com-on

mozart.jpg

Amsterdam - csak a szokásos...

Azt mindenki tudja Amszterdamról, hogy mi kapható a coffe shopokban, de mi az ami sokat látott a hollandok számára is érdekessé teszi a várost ? A rengeteg színház, koncertterem és felvonulás. A város ugyanis élen jár az előadóművészetek pártolásában legyen az korabeli színdarab, vagy posztmodern performansz. De mivel tudjuk, hogy a hely fő jellegzetessége az élvezetek halmozása, mindenképpen meg kell említenünk, hogy a művészeti élményhez kulináris élvezetek is társulnak. Hollandiában ősszel szinte minden két hétben van olyan étel aminek a tiszteletére érdemes ünnepelni vagy még fel is vonulni. A legnagyobb érdeklődésre a városi felvonulás a Jordaanfestival tart számot, melyet eredetileg a munkások tiszteletére rendeztek meg. Élőzene, karneváli hangulat és persze sok sokünneplő ember...

Utak: 9990-től a www.orangeways.com-on. 

amszterdam.jpg

süti beállítások módosítása