A középkorban kincsként  emlegették, majd ételízesítő lett és végre felfedezte magának az egészségipar is, a fehér kristályokból álló természeti képződményt : a sót. Erdélybe és Krakkó fele menet számos várossal találkozhatunk, ahol híres lelőhelyek vannak. Míg a lengyelek egy meseszép múzeumot varázsoltak a barlangokból, addig az erdélyiek fürdéshez alakították át a több száz éven át jelentős bányákat. De lássuk csak, miért is jó ez nekünk..

image_59.jpg

Kezdjük az alapoknál: az emberi szervezet több, mint 70 %-a víz és a maradék 30%-ban többféle só is megtalálható, olyannyira, hogy a magzatvíz koncentrációja megegyezik az Ősóceánokéval. Innen nézve szinte teljesen egyértelmű, miért is jó az ásványi kincs az ember számára és miért is tud hatékonyan segíteni néhány krónikus baj orvoslásában. Szerencsére a világ egyik legjobb minőségű kristályos képződménye pont a szomszédunkban, Parajdon található.

Hiába írunk még csak novembert, ha már mindenhol megjelennek a Karácsonyt idéző szükséges kellékek. Annak viszont, aki díszek helyett élményekkel dobná fel az Adventet, már biztos össze is futott a nyál szájában a következő finomságokra ...

Adventi utak 1990 forinttól a www.orangeways.com -on! 

Puncs

Ki hitte volna, hogy az évszázadok alatt karácsonyi italnak tartott puncs valójában egy indiai keverék, ami a gyarmatosítás idején az angolokon keresztül kezdte meg világkörüli hódító útját. A puncs neve az ázsiai félszigeten eredetileg "panch" volt és legalább öt hozzávalóból kellett állnia:  a rizspálinkából, citromból, teából és minimum két féle fűszerből. Manapság, ahány ház, annyi szokás alapon készítik el az alkoholos italt, melynek az osztrák vásárokon úgynevezett kinderpunch változata is van, mely inkább teából és gyümölcsökből készül. 

advent2_1.jpg

Szellemek leptek el egy elhagyatott cseh templomot. A fehér fátyol mögé rejtőző alakok így adták a világ tudtára tiltakozásukat a szent hely elhanyagolása ellen. Szomorúan egymásnak dőlve, a földet bámulva várják, mi lesz a sorsuk... 

Már az építmény története is rémisztő. A Luková faluban található Szent György templom évszázadokon keresztül nyújtott mendéket a hívő lelkeknek, mígnem egy nap szörnyű dolog történt az egész lakosság szeme láttára. 1968-ban a falu épp egy szeretett alakját készültek örök nyugalomra helyezni, amikor a szertartás közepén a fal egyszercsak elkezdett omlani. A lakosság ezt, az épület szerkezeti felépítéséből is adódó jelenséget rossz jelnek vette és szépen lassan elhagyta a helyet. 

szellem1.png

 

Pár nap és ismét lehetőségünk nyílik arra, hogy egy egészen hosszú hétvégét töltsünk a gyerekeinkkel. Mi hivatalból is állítjuk, hogy ilyenkor érdemes utazni és utazás közben megfertőzni érdekes dolgokkal a kicsi fejüket... íme néhány tipp. Jegyek pedig a www.orangeways.com -on. 

Bécs

Az osztrák fővárosban előzetes állítások szerint tombolni fog a vénasszonyok nyara, így még idén egyszer biztos gyönyörködhettek a napfényes bécsi utcákban. Vigyétek ki a kicsiket és mutassátok meg nekik Európa egyik legpatinásabb állatkertjét, ahova egy mesebeli lugason át vezet az út. Ha pedig a gyerekek kibámészkodták magukat a pandákban és társaikban, irány a város vidámparkja, a Prater, ahol számtalan játék vár rájuk. Hosszabb maradás esetén jó szívvel ajánljuk a Tenger Múzeumát, ahol megismerkedhetnek a legkülönfélébb vízi lényekkel. 

panda.jpg

 

Galaxis utikalauz Halloween-re

2014.10.20. 13:30

Eljött a rémségek ideje... ijesztő lények lepik el a falvakat, városokat , babonák és átkok kelnek életre te meg csak arra gondolsz, hogyan ünnepeld ezt az estét....

Úticélnak válaszd Prágát !

Az ódon városfalak között tekeregve,a Károly-hídhoz érve, a ködben az ember felé magasodó szobrok alatt kezdődik a rémségek túrája, aminek végállomása a jól megérdemelt sörözés. De ahhoz előbb át kell menni néhány dolgon... Meg kell idézni a hely legsötétebb lelkeit, akik az évszázadok során több ezer ember halálát okozták. Persze felelősséget senki sem vállal a gonosz akaratú lények előcsalogatásáért, ahogy azért sem, hogy a másik interaktív múzeumban milyen kísérleteket mutatnak majd be....talán épp rajtatok... 

 

Vidd magaddal a zenéket!

2014.10.13. 14:16

A kedvenc zenéid az utazás során elengedhetetlen kellékké, más esetben társakká válnak. A hosszú útra szóló hosszú lista azonban csak foglalja a helyet a későbbi képek elöl - így nem árt megismerni pár olyan programot amin keresztül "stream-elve" is hallgathatod kedvenc slágereidet. 

Sokan szeretik a hotelek biztonságát, vagy a panziók családias hangulatát, de vannak akik nem erre, hanem inkább az úton megszerezhető élményekbe szeretnének fektetni. A hotelek nagyon drágák tudnak lenni így vegyünk górcső alá pár, sokkal olcsóbb megoldást pro és kontra. 

Megkaptad a nagy feladatot : osztálykirándulást kell szervezned a társaidnak. Sör, bor eddig oké - na de a tanárok is jönnek. Mi legyen az, amivel Ti is jól érezhetitek magatokat, de kedves nevelőitek se kapnak szívrohamot... Mindenki nyugodjon le a... Segítünk ;) 

Csoportos kedvezményeinkről elérhetőségeinken érdeklődhetsz. 

Prága 

Ha már Károly-híd, akkor a Károly-híd semmiképp se nappal - hanem este vagy reggel, ködbe burkolózva, aztán fokozd a hangulatot és vidd el a többieket a föld alatti múzeumok egyikébe. A Muzeum Poviesti külön erre szakosodott : az egyik város alatti rejtekhelyén alkimisták, míg a másikon rettegett gyilkosok és gonosz szellemek fogadnak. Aztán használjátok a jobbik eszeteket valamint a logikai képességeiteket és jussatok ki a bezárt szobából, ahol egy őrült figyeli minden mozdulatotokat. A sörgyárak és a bárok látogatását természetesen csak 18 éven felüli személyeknek ajánljuk -de nekik mindenképpen. 

horror2.jpg

Most mi fogunk súgni a tanároknak. Bár tanítók nem voltunk, de diákok igen és ha érdekes dolgot láttunk, azért mind megálltunk... ha pedig unalmas hosszú órákat kellett tölteni egymás után a múzeumokban....hát nem voltunk éppen jófejek. Viszont most azok leszünk és megmutatjuk, hogyan kell tálalni a kultúrát a szerelemre és szabadságra vágyó gyerekeknek. 

Egyedi, csoportos ajánlatokról elérhetőségeinken érdeklődhet.

Prága 

A cseh főváros számtalan érdekes programot rejt - amivel jó tanárként, nem árt tisztában lenni. Természetesen kötelező megnézni a történelmi jelentőségű helyeket, a Károly-hidat vagy a Vencel teret, ami a nagy tiltakozásoknak, például a Bársonyos forradalomnak volt a helyszíne; de ha azt szeretnénk, hogy a diákok valóban élvezzék a túrát, nem rossz ötlet, ha megosztunk velük pár vicces történelmi tényt. A régen élt csehek például nem tetszésüknek úgy adtak hangot, hogy az illető politikust egyszerűen székkel együtt kidobták a városháza, vagy országház ablakán. Azt azért nem állítanánk, hogy a székek nyomaival találkozhatunk, de egy ilyen helyszínen ellőni a történetet mindenképp érdekes megoldás. A másik dolog, amit mindenképpen előhúznánk a tarsolyunkból , azok az Aranyművesek utcája és a régi alkimisták titkai, amivel a Muzeum Povesti-ben ismerkedhetnek meg. Aggodalomra semmi ok, csak egy kis varázslás és alkímia.... 

tanár1.jpg

 

Érdekes éttermek

2014.10.07. 13:26


Nem elég, hogy velünk csodálatos helyekre utazhatsz még érdekes éttermekbe is ellátogathatsz Prágában, Bécsben vagy éppen Krakkóban. Jegyek 1950 forinttól a www.orangeways.com-on. 

Krakkó:

A híres sóbányában egy hosszú turista utat hoztak létre, aminek a  vége egy étterem, ahol a szinte múzeumként is létező bányában egy könyed ebédet is elfogyaszthatsz. A sóbánya tele van védőszentek szobraival, a Szent Kingának tisztelt kápolnában pedig sókristályokból készült installációk és meseszép csillárok várnak.

krakkó1_1.jpg

süti beállítások módosítása