Erdélyen át...

2014.10.02. 12:03

Októberi újdonságunk, hogy most 5900 forintért (88 lej) utazhatsz Erdélybe, akármelyik állomásra is mész. Szerintünk megéri tenni akár egy körutat is...

ow erdély.jpg

 

Nagyvárad

Aki hallott már a Nyugatról, az bizonyára már nagyon várja, hogy meglátogathassa azt a várost, ahol Ady Endre is inspirálódott számtalan nagy íróhoz és költőhöz hasonlóan, mint Krúdy Gyula vagy Juhász Gyula. A folyó menti városban emellett török kori és Rákóczi korabeli emlékekkel is találkozhatunk. 

Bővebben : http://orangewayshappyways.blog.hu/2014/09/08/varosok_nagyvarad

 erdély1.jpg

Bánffyhunyad 

Meghökkentő, provokatív és egyszerűen hihetetlen lesz, amit ebben a városban látsz. A településen ugyanis egymás után építették fel a Mercedes és Audi logókkal felcsicsázott , ú.n. cigodákat , vagyis palotákat. Aggodalomra azonban semmi ok, ezek az építmények ugyanis csak a legritkább esetekben néznek ki hasonlóan belülről is. 

sáválé.jpg

Kolozsvár

A korabeli hírmondó megalapozott véleménye szerint Kolozsvárott született, az "igazságos" melléknévvel illetett Mátyás király. De itt avatták fejedelemmé Bethlen Gábort és I. Rákóczi Györgyöt  is. A híres uralkodó szülőháza megtekinthető, ahogy nagy építészeink remekei is, mint a Kós Károly által tervezett "kakasos templom" és a Makovecz Imre által megálmodott Törökvágási Református Temlpom is. 

Bővebben: http://orangewayshappyways.blog.hu/2014/05/06/varosok-_kolozsvar

erdély2.jpg

Torda

Torda, a középkorban töltött be kiemelkedő szerepet, ugyanis a város kapott felügyeleti jogot a középkor teljes erdélyi sóbányászata felett. A környék a só-lelőhelyek mellett is bővelkedik természeti kincsekben. A város mellett található a vulkanikus eredetű és egyben meseszép Tordai-hasadék, a hozzá tartozó barlangokkal, patakokkal és egy hangulatos vendégházzal. 

erdély3.jpg

Marosludas

A Maros partján épült kisebb erdélyi mezőségi település fő látványossága a 3 kilóméterre fekvő Bánffy kastély , melyet a XIX században épített az akkori megyei, főispáni család. A mai napig romos épület a szocializmus ideje alatt termelőszövetkezet volt, jelenleg neuropszichiátria működik itt. Inkább erős idegzetű kalanodorknak ajánljuk.

erdély4.jpg 

Radnót

A városban lévő elhagyatott kastély minden kalandor és fotós számára érdekes célpont lehet. Az Agostino Sereno által I. Rákóczi György számára átépített folyóparti palotát 4 éve nem őrzi semmi. Kincs és szellemvadászok előnyben. 

Marosvásárhely

Marosvásárhely, Erdély egyik szellemi központja. A városban számtalan egyetem és múzeum található, így bő tájékoztatást kaphatunk a határontúli  kultúrát illetően. Marosvásárhely a leginkább lakott erdélyi település, így az említett egytemek és múzeumok meglátogatása után több szórakozóhely és étterem közül választhatunk. 

erdély5.jpg

Szováta

A csodálatos Medve-tónál lévő település leginkább sós vizű tavairól  és természeti kincseiről híres. A városban így számtalan lehetőség nyílik az igazi pihenésre és feltöltődésre. Kirándulhatunk a szomszédos hegyekben de eltölthetjük az időt valamelyik wellness szálloda medencéjében is. 

szováta1.jpg

Parajd

Parajd elsőszámú nevezetessége, a város meleg sófürdője ahol a pihenni vágyók lebegni tudnak a tömény, sós víz tetején. A településen emellett sóbarlangok fogadják a légúti bajokkal küzdő betegeket, vagy csak szimplán testileg megtisztulni vágyókat;  akik két kúra között el is látogathatnak a nagy falumúzeumba megismerkedni a korabeli erdélyi használati tárgyakkal. 

erdély6.jpg

Székelyudvarhely 

A székelység szellemi központja, Erdély második leglakottabb települése, ahol büszkén emlékeznek a település nagyjaira a felépített Milleniumi Székely-Emlékművel és a szép szoborparkkal. A Küküllő jobb partján pedig, a a legenda szerint, a Budhegy tetején még Buda vezér épített várat, ahol később a székely népek Árpád vezérrel kötöttek szövetséget. 

erdély7.JPG

Csíkszereda

Csíkszereda már a magyar történelemben is jelentős szerepet töltött be. A várost nemes egyszerűséggel az ország védőbástyájának tartották , emellett kereskedelmi jelentőséggel bírt : itt tartották a szerdai vásárokat, amiről később a nevét is kapta. Ma itt tartják az Ezer Székely Lány találkozót, ami a székely lányok mellett rengeteg székely fiút is vonz. 

http://orangewayshappyways.blog.hu/2014/05/27/varosok_csikszereda_az_orszag_vedobastyaja

erdély8ú.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://orangewayshappyways.blog.hu/api/trackback/id/tr626752263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.