Erdélyből szerte a világba

2014.10.05. 22:23

Mindig írunk arról, hogy Budapestről milyen külföldi helyszínekre juthattok el, viszont tudjuk, hogy sok olyan utasunk is van, aki más országokból érkezik haza, így nekik is szeretnék kedveskedni egy olyan cikksorozattal, ami budapesti állomásunkat a kiinduló pont helyett az első átszállási pontként mutatja be. Elsőnek kezdjük Erdéllyel, ahonnan Budapestre 88 lej-ért bárki eljuthat. A többi csak hab a tortán...

Első állomás : Debrecen 

Aki szereti a mai magyar ismert előadókat, annak nem lesz idegen a város, ugyanis sok hazai banda kezdte karrierjét az ország egyik legnagyobb városában. Legnépszerűbb közülük a Tankcsapda, aki rendszeresen fel is lép otthonában. Egy nagy koncert előtt mindenképp érdemes fontolóra venni, hogy a zenei élmény mellett meglátogatjuk a felújított településen lévő hangulatos klubokat és a termálfürdőt. 

Második állomás : Budapest 

A magyar főváros egyértelműen a fiatal turisták első számú célpontja. A belvárosi romkocsmák szerte a világon nagy népszerűségnek örvendenek, még olyan csoport is akad, amelyik Ohio-ból kizárólag, az angolul ruinpub-nak hívott vendéglátóhelyre kíváncsi. A Kazinczy utca, a Gozsdu-Udvar és környéke csak úgy hemzseg a jobbnál jobb helyektől, ahol mérsékeltebb áron kínálják az alkoholos nedűt. Ha pedig megéhezünk, a kocsmák mellé települt utcai falodák kínálatából is szinte korlátlanul választhatunk. Nekünk személyes kedvencünk a Gozsdu udvar, Király utcai bejáratával szemben helyet foglaló igazán olasz La Pizza, de nagyon szeretjük a Holló utcában állomásozó Zing Burgert is. 

budapest_1.jpg

Photo: Robert Bathurst, Telegraph 

"A" állomás : Sörtúra  a Prága és Berlin vonalon + 2 x 46 Lej-től

Annak, aki szereti a sört biztos hatalmas élmény lesz az, amikor lehetősége nyílik arra, hogy helyi környezetből helyi környezetbe vándorolva hasonlíthatja össze a legnépszerűbb márkákat. Prágában, mind amellett, hogy a Krusovice nevű népszerű itallal és a helyi kézműves fajtákkal keveredhet mámorba a kalandozó turista, megismerkedhet a cseh alkimisták titkaival a prágai horror múzeumokban és persze jó idő esetén gyönyörködhet a több híddal átölelt folyóban is. 

Berlinnek a sör szinte kötelező kelléke, ahogy a kolbász és a perec is. A német főváros számtalan kulturális programot kínál és nem mellesleg hemzseg a kreatív fiataloktól, akik a világ minden tájáról ide érkeznek. A sörtúra koronája lehet egy népszerű helyen megkóstolni egyet a német igényességgel előállított alkoholos italok közül, miközben már a nyelvünk hegyén érezzük a finom curry wurst ízét.  

Még több sör: http://orangewayshappyways.blog.hu/2014/09/24/elkepeszto_sorturizmus

oktoberfest3.jpeg

"B" állomás : Krakkó + 39 Lej-től

Ha tovább szeretnénk folytatni a romkocsmákhoz hasonló helyek látogatását, de közben szeretnénk magunkra szedni némi műveltséget, mindenképp látogassuk meg a várost, ahol egyaránt találkozhatunk a keresztény és a zsidó kultúra történetével és képviselőivel. Krakkó vára, a Wawel dombon elhelyezkedő Wawel számtalan középkori és újkori emléket őriz a gonosz sárkány barlangja felett - ami szintén látogatható. A híres Kazimierz negyedben pedig folytathatjuk a budapestihez hasonló bulizást. Október 23-án ennek (is) örömére +1 járatot indítunk. 

Programok Krakkóban: http://orangewayshappyways.blog.hu/2014/10/01/programok_krakkoban

krakko.jpg

 

"C" állomás: Bécs + 20 Lej-től

A barokk hangulatú, volt császári város egyik leghíresebb része a Schönbrunn-i kastély, ami hihetetlen szépségével csábítja az odalátogatókat már évszázadok óta.  A kastély parkjában elhelyezkedő állatkert csak hab a tortán, ahol édes pandákkal és már távoli állatokkal találkozhatunk. Bécs emellett különösen népszerű úticél a Karácsonyt megelőző időszakban, ugyanis a környék egyik legnépszerűbb adventi vásárát a település falai közt rendezik meg. A főváros pedig tökéletes díszlet az adventi készülődésnek, ahogy például Ljubljana és más európai város is, is, melyről bővebb információt ezen a linken találtok: 

http://orangewayshappyways.blog.hu/2014/09/19/adventi_ajanlatok_meg_idejeben

advent3.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://orangewayshappyways.blog.hu/api/trackback/id/tr196762475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.