Szóval ott hagytuk abba, hogy a "Barátom" Drakula váráig stoppolta magát. De azt nem is mondtuk, hogy ott olyan jó haverságba keveredett a kocsi tulajdonosaival, hogy izibe meg is hívták őt a bazi nagy székely lagzijukra. Finom falatok, hangulat a tetőfokon, furcsa szavak és pálinka, pálinka, pálinka....

"Barátom" elmeséléséből tudom, hogy itt bizony a szokásoknak elég nagy jelentőséget tulajdonítanak, így mire szegény menyasszony az oltár elé ér, már átjutott egy tömött szokás-rengetegen. Itt vőfélynek lenni, is nagyon komoly erőnlétet kíván az embertől. Első körben egy vicces mondókával illik fogadni a násznépet, akit bizony el kell vezetni a kürtöskalácsig és az első kupica pálinkáig, amit persze a gyakorlott szemek egyből kifigyelnek. 

kurtoskalacs2.jpg

Aztán sok sok mondóka következik, amit addigra már akár több százan hallgatnak - ha nagy a lagzi, akkor a városból, ha kicsi, akkor a faluból mindenki. Plusz, ugye a felszedett barátok. A sok mondóka során nyomatékosítják a menyasszonyban és a vőlegényben, hogy szabad akaratukból döntöttek a frigy mellett. Majd megköttetik az, amiért végülis odamentünk és a népviseletbe öltözött felszolgálók és idős asszonyok is megnyugodhatnak, mert következik a sokszáz fogásos vacsora. 

lagzi1.jpg

A lakodalom előtt célszerű, úgy 3 napig semmit sem enni, ha azt akarjuk, hogy maradjon hely a gyomrunkban. A közös imádság és székely himnusz közös eléneklése után ugyanis megkezdődik az újabb és újabb finomságokat feltálaló vacsora. Első körben egy finom tyúkhúsleves lép az életünkbe, majd egymás után következnek a tradicionális székely finomságok, akár több hosszú órán keresztül, néha székely viccek kíséretében. A "Barátom" halkan megjegyezte, hogy Erdélyben nagyon sokan kistermelőktől vásárolnak, így nem kizárt, hogy a finomságok titka a háztáji alapanyag. 

lagzi2.jpgFotó: Marius Barbulescu / Mywed

Ha már eleget ettünk, a búcsúzó étel előtt hagynak egy kicsit táncolni a pálinkával is - csak, hogy szegény ne érezze magát egyedül. Persze a tánc se mindennapi. Ebben a lagziban a slágerek és a népi dalok is nagy szerepet kaptak - így perdülni tudott a nagyszoknya és a koktélruha is. Aztán, ahogy szinte minden székely lagziban, akadt egy két jófej, aki a többit jófejet is rá tudta bírni a menyasszony megszöktetésére, akit a közeli kocsmába, majd a közeli szórakozóhelyre vittek - persze előtte mindenki jól felpakolta magát az éjjeli pogácsákkal és süteményekkel...

lagzi4.jpg

A többiről most a "Barátom" nem akart mesélni, csak halkan megjegyezte, hogy épségben hazaért és senkit sem talált az ágya mellett, de azt hogy utána mit csavargott még 5 napig Erdélyben egyelőre nem tudjuk..... 

Már nem kell sokat várni és megtudjuk mivel készültek a Páneurópai Kortársművészeti Piknik kiemelkedő művészei, hogy elgondolkodtassák vagy elkápráztassák a közönséget. Július 16 és Július 20 között mindenki mindennel összefut... 

Lesz kép, ami állva üzen és lesz, ami mozogva bűvöl - lesznek mélyenszántó beszélgetések és olyan fotográfiák, amik egy kimerevedett pillanatról mesélnek. Táncoló alakok, érzelmeket festő művészek, zene és irodalom, minden határon túl a kétpólusú világ határdöngetéseinek jegyében. Kortárs művészek szemével láthatunk és az ízek mestereinek szájával ízlelhetünk a Balaton egyik legkülönlegesebb partján, Tihanyban. 

artplacc1.pngFotó: Facebook, ARTPlacc 

Az ART Placc művészeti fesztivál idén a Balatont, a rendszerváltás előtti idők egyetlen találkozási pontjaként emeli ki, ahol az országokba szétválasztott családok, barátok találkozhattak. A közös nyelv, mely akkor a közös múlt volt, a művészet, mely képes arra hogy érzékeltesse a nemzetek közti összetartozás jelentőségét. 25 éve az akkori kor emberei, a kihasználva a politikai helyzetet képesek voltak arra, hogy újra egyesítsék a szétválasztott kötelékeket. A művészek alkotásai az akkori történelmi változásokban kiemelten jelentős szerepet játszottak, melyet a fesztivál alatt is érzékelni fogunk. 

balaton.jpgFotó, illusztráció: Rudolf Koppitz

"Az ARTplacc idén öt pillér köré szerveződik. Dialógus a   címe a nemzetközi galériapárok témára reflektáló munkákat bemutató kiállításának, betekintést nyerhetünk egy nemzetközi egyetemi workshopba, a független kurátori projektek megtekintésén túl és a multikulti társművészeti programok mellett pedig az Európa bisztró - is nyitva áll majd a közönség előtt."

beton.pngFotó: ARTplacc.hu / Sajtó 

A rendezvényen a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel együttműködve kapcsolódhattak be a helyben élők a közösségi események megvalósításába a település- régiófejlesztés és design együttműködés keretein belül. Ők már tudják, hogy a Ludwig Múzeum és a CAPA Központ mozgóképes összeállításokkal jelentkezik majd, miközben fiatalokat von be múzeumpedagógiai programjaiba. De azt is tudják, hogy lesz még irodalmi program, műhelyek, felejthetetlen gasztro élmények és elmaradhatatlan bulis balatoni éjszakák ... 

Pattanásig feszült idegek vasárnap este...Mexikó és a hollandok. A legdurvább gólkirályok a legdurvább kapus ellen... Az utolsó pillanatig folyt a harc. 

Arról már írtunk, mi is az az igazi holland szurkolás de jelenleg nincsenek számottevő adatok a tegnap estéről. Vagy szimplán senki sem emlékszik; nem úgy, mint a tegnap esti futballrajongók által vitákra okot adó győzelemre. 

Az első félidő a holland drukkerek számára nagyon félősre sikerült. A csapatnak ugyanis egy gólt sem sikerült lőnie a sokak szerint legjobb kapusnak tartott mexikói játékos ellen. Igaz, a mexikóiaknak se. A meccs folyamán senki se tudta, vajon mi is lesz a végeredmény, de azért a 48. percben szerzett mexikói gól mindenképpen aggasztotta a narancssárga mezeseknek drukkolókat. A hollandok azonban, semmi esetre sem akarták feladni a győzelmet, így a játék végén a 88.percben Wesley Sneijder -nek köszönhetően berúgták az első gólt a már említett mexikói kapus által őrzött kapuba. A tengerentúli kedélyeket ezután már csak a bíró döntése borzolta jobban, ugyanis a büntető rúgással Hollandia bekerült a legjobbak közé, Mexikó pedig a negyeddöntő előtt kiesett. 

holland mexico.jpg

"Ez olyan világbajnokság volt, ahol semmi sem kedvezett nekünk, mégis bejutottunk a nyolcaddöntőbe. A gól után nem figyeltünk a lepattanó labdákra, elkezdtünk ajándékba adni lehetőségeket egy olyan csapatnak, amelyik nem csinált semmit addig. Erre nyomás alá helyeztek bennünket. Ez nagyon bosszantott, de így volt. Robben háromszor dobta fel magát. A FIFA-nak nagyon alaposan meg kellene néznie ezt a meccset, a szabálytalanságokat, és amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy európai bírót küldtek, amikor európai volt az ellenfelünk. Az az ember a sípjával kiütött minket a vébéről." - reklamált a mexikói csapat kapitánya. 

 

 

A hollandoknak nagyon jól sikerül az idei VB. Első körben a négy évvel ezelőtt elszenvedett sérelmeiket sikerült orvosolniuk a spanyolokon egy, az ellenfél számára igencsak megalázó 5-1-es győzelemmel. Az európai csapatot ez valószínűleg annyira felspanolta, hogy meg sem álltak addig amíg nem sikerült az ausztrálokat is megverni 3-2-re. Ők, a chilei csapattal szemben sokkal ellenállóbak voltak, ugyanis a dél-amerikai ország egyetlen gólt sem tudott lőni a holland válogatottnak. Reméljük a többin is hasonlóan teljesítenek majd ;) Most biztos őrült hangulat uralkodik a városban, úgyhogy jegyek a www.orangeways.com-on rendelhetők. 

hollandszurkolo.jpg

süti beállítások módosítása