Szóval ott hagytuk abba, hogy a "Barátom" Drakula váráig stoppolta magát. De azt nem is mondtuk, hogy ott olyan jó haverságba keveredett a kocsi tulajdonosaival, hogy izibe meg is hívták őt a bazi nagy székely lagzijukra. Finom falatok, hangulat a tetőfokon, furcsa szavak és pálinka, pálinka, pálinka....

"Barátom" elmeséléséből tudom, hogy itt bizony a szokásoknak elég nagy jelentőséget tulajdonítanak, így mire szegény menyasszony az oltár elé ér, már átjutott egy tömött szokás-rengetegen. Itt vőfélynek lenni, is nagyon komoly erőnlétet kíván az embertől. Első körben egy vicces mondókával illik fogadni a násznépet, akit bizony el kell vezetni a kürtöskalácsig és az első kupica pálinkáig, amit persze a gyakorlott szemek egyből kifigyelnek. 

Aztán sok sok mondóka következik, amit addigra már akár több százan hallgatnak - ha nagy a lagzi, akkor a városból, ha kicsi, akkor a faluból mindenki. Plusz, ugye a felszedett barátok. A sok mondóka során nyomatékosítják a menyasszonyban és a vőlegényben, hogy szabad akaratukból döntöttek a frigy mellett. Majd megköttetik az, amiért végülis odamentünk és a népviseletbe öltözött felszolgálók és idős asszonyok is megnyugodhatnak, mert következik a sokszáz fogásos vacsora. 

A lakodalom előtt célszerű, úgy 3 napig semmit sem enni, ha azt akarjuk, hogy maradjon hely a gyomrunkban. A közös imádság és székely himnusz közös eléneklése után ugyanis megkezdődik az újabb és újabb finomságokat feltálaló vacsora. Első körben egy finom tyúkhúsleves lép az életünkbe, majd egymás után következnek a tradicionális székely finomságok, akár több hosszú órán keresztül, néha székely viccek kíséretében. A "Barátom" halkan megjegyezte, hogy Erdélyben nagyon sokan kistermelőktől vásárolnak, így nem kizárt, hogy a finomságok titka a háztáji alapanyag. 

Fotó: Marius Barbulescu / Mywed

Ha már eleget ettünk, a búcsúzó étel előtt hagynak egy kicsit táncolni a pálinkával is - csak, hogy szegény ne érezze magát egyedül. Persze a tánc se mindennapi. Ebben a lagziban a slágerek és a népi dalok is nagy szerepet kaptak - így perdülni tudott a nagyszoknya és a koktélruha is. Aztán, ahogy szinte minden székely lagziban, akadt egy két jófej, aki a többit jófejet is rá tudta bírni a menyasszony megszöktetésére, akit a közeli kocsmába, majd a közeli szórakozóhelyre vittek - persze előtte mindenki jól felpakolta magát az éjjeli pogácsákkal és süteményekkel...

A többiről most a "Barátom" nem akart mesélni, csak halkan megjegyezte, hogy épségben hazaért és senkit sem talált az ágya mellett, de azt hogy utána mit csavargott még 5 napig Erdélyben egyelőre nem tudjuk..... 

Hopp! Kaptunk egy utaslevelet ;)

Kedves Orangeways! 

Hamarosan 2 hónaposak leszünk a párommal, amit nektek - és a rossz prágai autópályának köszönhetünk. 

Idén áprilisig egy prágai tanfolyamon vettem részt és már alig vártam, hogy újra láthassam a családomat és a barátaimat. A cseh út mellett egy szakítás miatt döntöttem, hogy távol az otthonomtól pár hónap alatt ki tudjam heverni a lelki nehézségeket, így még egy kicsit szomorúan,de mégis nyitott szívvel tudtam nekilátni a hazafele útnak. 

A volt barátom egy 6 éves hosszú kapcsolat után szakított velem egy másik lány miatt, ezért úgy éreztem minden összedőlt körülöttem, mennem kell. Nagyon sokat vaciláltam, vajon jó döntést hozok-e meg és ha meghozom merre menjek, hogyan tartsam fenn most már csak magamat a legköltséghatékonyabban. Prága a viszonylagos közelsége miatt jó választásnak tűnt, hiszen ha valami fontos dolog történt könnyen haza tudtam jutni. 

Ahogy korábbi ingázásaim során is, most is busszal terveztem megtenni az utat Budapestig, addigra megszoktam már a cseh autópálya finom szóval élve rezgéseit ( ezt ti is biztos ismeritek ;) ), amik ha nem lennének ilyen rossz állapotban sose találkozom azzal az emberrel, akivel pillanatnyilag le szeretném élni az életem :)

Az utazás napja, ahogy ez már csak lenni szokott egy nagyon esős, felhős nap volt. Nagynehezen összeszedtem a csomagjaimat, bezártam a lakást és leadtam a kulcsot a házi néninek. Elindultam a buszmegálló felé, hogy feltuszkoljam a csomagjaimat a városi buszra, - ami pont az orrom előtt ment el....Még szerencse, hogy fél órával hamarabb tudtam elindulni, különben lekéstem volna a járatot. A járműre várakozva mondanom se kell, hogy nekem jött egy furcsa alak, lefröcskölt egy csomó autó és persze az esernyőm is tönkrement a széltől. Ott álltam ázott hajjal, rengeteg csomaggal és nagyon féltem, mi lehet még velem.

A buszt természetesen az indulás pillanatában kaptam el, és csak a sofőr jóindulatán múlott, hogy még nem hajtott el. Gyorsan betettem a csomagokat és leültem, betettem a fülhallgatót a fülembe, magamra húztam a kapucnimat, hogy senkise zavarjon és kifele bámultam az egyre távozó városra. Szerettem volna elszenderedni, de hála a cseh autópályának, a busz folyamatosan annyira zötykölődött, hogy azt hittem szét esik. Hát szét is esett. 

Az eső szakadt, a szél süvített én meg ernyő nélkül rostokolhattam egy  lerobbant buszban a semmi közepén. Az utasok telefonáltak, a buszvezető szidta az utat, meg úgy a cseheket általában, én meg egyre mérgesebben kétségbeesve egy lemerülő telefonnal vártam a sorsomat, miközben a csomagjaimat keresgéltem a busz oldalában szétázott hajjal. 

Az utasok természetsen össze-vissza szórták a cuccokat, míg a nagy káromkodás közepén egyszer csak azt éreztem, hogy már nem zuhog annyira az eső. Vagyis mikor felnéztem azt láttam, hogy  egy kedves, nem túl helyes de nagyon aranyos férfi felém tartja az ernyőjét. Én meg ázott hajjal lefolyt sminkkel bámultam rá. Miközben segített megkeresni a dolgaimat, kiderült hogy a fiú épp hazafele tart Pozsonyba és picit beszél is magyarul. 

A srác, vagyis Andrej megkínált egy szál cigivel, amit tekintettel a rettenetes helyzetre el is fogadtam, és míg beszélgettünk, egyszercsak azt vettem észre, hogy nem is várom annyira azt a mentesítő járatot, ami miatt a sofőr telefonálgatott és nem szeretném, ha hamar megérkeznénk és a hátralévő utat egyedül kellene eltöltenem. Annyi közös dolog akadt, annyira szép szemekkel nézett rám, pedig tényleg nem voltam éppen top formámban. A mentesítő járat aztán pár óra múlva, már sötétben megérkezett én meg reménykedtem, hogy sok benzinkútnál állunk majd meg, hogy azzal is húzzuk az időt. 

A félelmem, hogy elmegy a fiúm és soha többé nem látom szerencsére nem igazolódott be. Már ott elkérte minden elérhetőségemet és a sötétben egyszercsak megcsókolt, aztán csókolóztunk Pozsonyig, én pedig természetesen nem szóltam, hogy tudom, mindjárt le kellene szállnia. Sajnos a sofőr ennek ellenére bemondta melyik megálló következik, így Andrej is leszállt.

Az én szlovák fiúm aztán másnap már meghívott magához Pozsonyba és azóta is számtalanszor utaztunk át egymáshoz. Nagyon szeretem és remélem sok utat kell még megtennem veletek ;)