Tegnap kanapé nem maradt épen a német-brazil meccs alatt. Bár nagyon sajnáljuk szegény brazilokat, azért a tegnapi szurkolás nem lehetett semmi.

Mint, ahogy arról már korábban is beszámoltunk a németek egy egész kényelmes módját választották a szurkolásnak, mégpedig azt, hogy saját kanapéjukon ülve nézik végig a jelentős mérkőzéseket. Amelyik német férfi csak teheti, felkapja az otthoni bútort, beviszi a legközelebbi stadionba és még időben foglal egy szimpatikus kis helyet maga és kanapéja számára. A német háziasszonyok szövetsége kijelentette hogy, bútorvisszavételre, annak alkalmatlan használata miatt nincs lehetőség - a szerk.

focimém.jpg

Tegnap este a férfiak csak úgy mint mindenkor máskor, magabiztosággal és várakozással a szívükben ültek le meglesni, vajon a két erős csapat közül melyik kerül be a nagy nagy döntőbe. A kezdetek kezdetén még sejteni sem lehetett a 20 perc környékén mire számíthatunk. Már akkor 5-0 -nál járt a német válogatott a brazilok ellen. A mém-gyártók azonnal reagáltak a dologra és már az első félidő végén záporoztak szerte a világban a jobbnál jobb képecskék.

focimém2.jpg

Egy helyi beszámoló szerint hihetetlen mennyiségű sör fogyott tegnap este a kanapék befogadóhelyéül szolgáló stadionokban. Olyan emberek ölelkeztek, akik előtte (és utána) egyáltalán nem bírták egymást és mindenki ugrált örömében. Erre azért senkise számított. Bár a brazilok berúgtak még egy utolsó gólt, azért nem hisszük, hogy náluk hasonló ünneplés zajlott. reméljük Hollandiát nem így verik majd el ;)

 

 

Gyerekként a hullámfürdő után este az ágyban még úgy érezted hullámzik veled minden - ez is valami hasonló. Még benned vannak a dallamok, a vicces üvöltések és a többi kedves emlék...

1: Valami gyros...vagy hamburger

 Első lépésként ébredés után enni kell valamit, valamit ami alkatilag képes arra, hogy megfelelő mennyiségű felszívó anyaggal szívja fel azt a rengeteg mindent, amit megittál. Értelmetlen most az egészséges gyümölcsökkel, zöldségekkel kezdeni a nagyon komoly 2 napos egészséges életmódot a következő menetig, addigra már szinte mindegy is. Szóval egy gyros, hamburger, pizza, egy kis spagetti  és társai.

pizza.jpg

2: Sok, sok víz

Hát igen, ami kimaradt, azt bizony pótolni kell -és nem nem elég hogy szódával ittad a bort vagy a vodkát. Nem kezdünk bele az alkohol élettani hatásainak firtatásába, de az biztos, hogy sok vizet von el, amit ilyenkor vissza kell neki adni, ha nem akarunk még három nappal később is fejfájással ébredni. A rutinos ivó és koránkelő  népek már rég tudják, hogy lefekvés előtt csukott szemmel is jó, jó sokat meginni, ha az ember életképes másnapokat akar. P.S.: A kávé is vízelvonó, magában nem fog segíteni.

drink.jpg

3: Emlékek szelektálása

Van, amire még évek múltán is úgy gondolunk, hogy sose volt még ilyen jó; és van, aminek a fesztiválon kell maradnia. Egy két eleresztett mondat, egy-két elszaladt érintés és az a sok sok furcsa üzenet amit jó eséllyel a barátaidnak küldtél, akik nevetnek rajta. Rossz eséllyel annak üzentél, aki tetszik, de zaklatásnak veszi, vagy valakinek, akire már szintén nem kellene emlékezned, vagy kikürtölted a fél világnak néhány krokodilkönny vagy sírós-nevetős fej társaságában. Ezeket biztos törölni kell...mindenhonnan. A vicces felkiáltások és a barátokkal együtt megélt örömteli pillanatok a fesztivál részei, ezeket mindenképpen hagyd meg.

festival2.jpg

 

4: Felkészülés a hazafele útra

Szóval akkor vagy te, valahol lógsz a lebontott rendezvény falai mellett és van a világ, valahol távol amiben van egy hosszú út, amit ne ne is emlegessünk és aztán a megszokott ágy a megszokott helyek, nappalok. Lehangoló. Sok, sok mély levegő, beszív, kifúj. Nem jó, még egy gyros. Akkor mély levegő, egy cigi egy kis emlékezés, egy kis bomlás a barátokkal és najó....akkor felállsz. Felkapod a szép emlékeket, a haverokat akikkel együtt élted meg és...

road.jpg

+1 : Felkészülés a következőre

Najó, tényleg rossz, hogy vége lett; de hát itthon ne lenne még egy fesztivál egy héten belül? Na ne....Egy-két nap regenerálódás, lányoknak uborkás pakolás, fiúknak gyógysör és már lehet is pakolni a következőre. Majd októberben búsulunk. Vagy, akkorse. ;)

Drezda sokat szenvedett városából származik a közkedvelt, sör, a Radeberger, számos európai város, kedvelt sörmárkája. A város a művészetért rajongó turisták kedvelt helye. 

Drezda történelme, hasonlóan a többi jelentős német városhoz a kora-középkorban kezdődött meg igazán. Az Elba folyó menti várost már ebben az időszakban is kőhíd kötötte össze. A XV. századik telepesek, földművesek lakták, majd később a szász választófejedelmek rezidenciája lett. A városhoz köthető I. (Szent) Ágost története is, aki már a korai korban jelentős művészeti gyűjteményt hagyott a lakókra, fellendítve Drezda kulturális és művészeti fejlődését, melyre később a barokk volt a legjellemzőbb.

drezda1_2.jpg

A szép és kulturálisan is jelentős várost sokszor vették célba a németajkú birodalmakat támadó főként angol, francia vagy spanyol csapatok, de legnagyobb kárt mégis a II. világháború hozta, amikor a település szinte teljes egészében megsemmisült. Drezdára a háború egyik napján az angol légierő 2700 tonna, órákkal később pedig az amerikai hadsereg 771 tonna bombát dobott, melyben a lakosság nagy része életét vesztette, az  építészeti szempontból értékes emlékei szinte porrá zúzódtak. A város később az életben maradt lakók összefogásának eredményeképpen teljesen felépült és ma Németország 13. legnagyobb települése. 

drezda4.jpg

A Radeberger sörrel együtt, ahogy a cég honlapján is találtuk a XIX. században nem csak az ipar kezdett megállíthatatlan fejlődésbe, hanem a sörgyártás is. Ami pedig finoman keserű és sárga vagy barna, az a németeknél nem kérdés, hogy népszerű lesz. Az alkoholos nedű kibírt mindent, amit a hányattatott sorsú város kibírt : a II. világháború megrázkódtatásait és a kétpólusú világ keleti felének hatalmát is. Az ital, hivatalos tesztelők szerint prágai rokonaihoz hasonlít a leginkább - némi német pontossággal. Mára Európában szinte bárhol megszerezhető márkának számít.

drezda2.jpg

Drezdában járva az újjáépített művészeti remekeket és galériákat érdemes a leginkább megcsodálni. Erős Ágost szobra mellett részesei lehetünk a német barokk pompának, mely meghatározta a város alapvető képét. Az uralkodó magángyűjteményét ugyan még egy árvíz miatt nem, de más gyűjteményeket bármikor látogathatunk. A várost a művészet és a sör szerelmeseinek ajánljuk, különösen a barokk kor kedvelőinek.

süti beállítások módosítása