Most mi fogunk súgni a tanároknak. Bár tanítók nem voltunk, de diákok igen és ha érdekes dolgot láttunk, azért mind megálltunk... ha pedig unalmas hosszú órákat kellett tölteni egymás után a múzeumokban....hát nem voltunk éppen jófejek. Viszont most azok leszünk és megmutatjuk, hogyan kell tálalni a kultúrát a szerelemre és szabadságra vágyó gyerekeknek. 

Egyedi, csoportos ajánlatokról elérhetőségeinken érdeklődhet.

Prága 

A cseh főváros számtalan érdekes programot rejt - amivel jó tanárként, nem árt tisztában lenni. Természetesen kötelező megnézni a történelmi jelentőségű helyeket, a Károly-hidat vagy a Vencel teret, ami a nagy tiltakozásoknak, például a Bársonyos forradalomnak volt a helyszíne; de ha azt szeretnénk, hogy a diákok valóban élvezzék a túrát, nem rossz ötlet, ha megosztunk velük pár vicces történelmi tényt. A régen élt csehek például nem tetszésüknek úgy adtak hangot, hogy az illető politikust egyszerűen székkel együtt kidobták a városháza, vagy országház ablakán. Azt azért nem állítanánk, hogy a székek nyomaival találkozhatunk, de egy ilyen helyszínen ellőni a történetet mindenképp érdekes megoldás. A másik dolog, amit mindenképpen előhúznánk a tarsolyunkból , azok az Aranyművesek utcája és a régi alkimisták titkai, amivel a Muzeum Povesti-ben ismerkedhetnek meg. Aggodalomra semmi ok, csak egy kis varázslás és alkímia.... 

tanár1.jpg

 

Krakkó

Első tanácsunk mindenképpen arra vonatkozik, hogy ha kultúrát szeretnénk átadni a gyerekeknek- márpedig az fogja megalapozni a későbbi intelligens és felelősségteljes döntéseiket, akkor Krakkóból a történelmi borzalmak helyett inkább a Wawel-t és a színes Kazimierz negyedet mutassuk meg. A Wawel-nek a története eléggé meseszerű, ugyanis egy gonosz sárkányhoz kötődik, akiről később kiderült, hogy csupán a várost rettegésben tartó avar népeket jelképezi.  Az állatnak azonban mégis szenteltek egy barlangot, ahol a monda szerint hosszú napjait töltötte és talán tölti ma is. Ez a barlang is, természetesen látogatható. A város másik nagy érdekes része, a Kazimierz, vagyis a zsidó negyed, ahol testközelből ismerhetjük meg a zsidó zenéket, hagyományokat és persze finom ételeket. 

Fotó: selectatour.com 

tanár2.jpg

Bécs 

Klasszikus dolog Bécsbe menni az Adventi vásár idején, azonban ha azt szeretnénk, hogy a diákok valóban megismerkedhessenek a magyar vonatkozásban is jelentős várossal, semmiképp se a puncsos bögrék és a finom édességek forgataga előtt próbálkozzunk náluk. Menjünk el egy másik hétvégén, amikor a nebulók megismerhetik a világ egyik legélhetőbb városának válaszott Bécset. Vigyük el őket a Schönbrunn-i kastély parkjába és az állatkertbe, ahol nagyon aranyos és érdekes állatokkal találkozhatnak, mutassuk meg nekik a Pratert, ahol a világ legmagasabb körhintája áll. Ismertessük meg őket az igazi bécsi kávéval és Sacher-tortával vagy együnk egy wienerschnitzelt. Vasárnap természetesen meg kell nézni a császári palotát és a Museumsquartier-t, ahol a modern művészet keveredik a barokk hagyományokkal és el kell látogatni a tengeri óriások rejtekhelyére a Tenger Múzeumába. 

Plusz súgás: a kiállítóterek nagyrésze vasárnap ingyen nyitva tart ;) 

prága2.jpg

Ljubljana

Óvjuk lányainkat, a Sárkány hídon, ugyanis a kis huncut sárkányok kedvenc szórakozása, hogy utána fordulnak a fiatal kiasszonyoknak, mint a munkások az építkezésen. Viccet félretéve, Ljubljana egy önmagában is gyönyörű hely. Bár általában romantikus pároknak ajánljuk, azért nem árt megmutatni a város ókorból fenn maradt falait, melyek a római kereskedelmi vonalak végét voltak hivatottak jelezni. Kísérjük végig őket a vár felé vezető reneszánsz építményekkel teli folyóparton és mindeképp álljunk meg velük egy  péksüteményre és finom kávéra. Természetesen látogassuk meg a meseszép "szlovén Akropoliszt", a domb tetején lévő várat. 

Elérhetőségeink:
www.orangeways.com 
info@orangeways.com 
06 30 880 58 80 

ljubljana6.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://orangewayshappyways.blog.hu/api/trackback/id/tr126769575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása