Hiába írunk még csak novembert, ha már mindenhol megjelennek a Karácsonyt idéző szükséges kellékek. Annak viszont, aki díszek helyett élményekkel dobná fel az Adventet, már biztos össze is futott a nyál szájában a következő finomságokra ...

Adventi utak 1990 forinttól a www.orangeways.com -on! 

Puncs

Ki hitte volna, hogy az évszázadok alatt karácsonyi italnak tartott puncs valójában egy indiai keverék, ami a gyarmatosítás idején az angolokon keresztül kezdte meg világkörüli hódító útját. A puncs neve az ázsiai félszigeten eredetileg "panch" volt és legalább öt hozzávalóból kellett állnia:  a rizspálinkából, citromból, teából és minimum két féle fűszerből. Manapság, ahány ház, annyi szokás alapon készítik el az alkoholos italt, melynek az osztrák vásárokon úgynevezett kinderpunch változata is van, mely inkább teából és gyümölcsökből készül. 

advent2_1.jpg

Sült gesztenye

Az utcai lámpák alatt, sütő mellett, köpönyegben álló alak egybeolvadt az ősz vége és a tél eleje érzésével. A gesztenye illat ilyenkor körüllengi a belvárosi utcákat és már alig várjuk,  hogy a papírtölcsérbe szórt darabokat szánkba tehessük. Bár az itthoni gesztenyesütők jelentős javulást mutatnak, azért legközelebb mégis Bécsben  ízlelhetjük meg a gondosan kiválogatott, igazi hatalmas szemeket.  

advent3_1.jpg

Csokiba mártott gyümölcsök

Nem is kell ragoznunk, mennyire finomak tudnak lenni a pálcikákra katonás sorrendben felfűzött eprek vagy ananász darabok, amiket ráadásul csokiba vagy színes cukormázba merítettek. Gyakorlatilag bármennyit meg tudnánk enni belőlük egymást után, több változatot is kipróbálva. 

advent4.JPG

Mézes dió, mandula

Ahogy beérsz a vásár területére, megcsap a sült, mézes magok illata. Dió, mogyoró, mandula és minden finom dolog, ami arany színben hívogat a pultok tetejéről. A karamellizálódott cukor egy ropogós bundát von a magok köré, amitől egyszerűen fennséges ízük lesz- Ez az, amiből technikailag bármennyit elbírnál és ez az, amiból mindig felbukkan majd egy-egy darab a táskádban vagy a kabátos zsebében. 

advent5.JPG

Puszedli, mézeskalács

Nincs mese, teljesen megértjük Jancsit és Juliskát, hogy bedőltek a mézeskalács házikós sztorinak. Mi is megtennénk. A finom, puha, színes, dísznek is tökéletes sütemény egyszerűen a Karácsony elengedhetetlen kelléke, persze, ha megmarad a fa feldíszítéséig. A vásárokon természetesen kapni sima mézeskalácsot, színes mézeskalácsot és persze az édesség testvérét is a cukormázzal feldobott mézes puszedlit is. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://orangewayshappyways.blog.hu/api/trackback/id/tr826859051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása